Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Versmondóverseny - rendkívüli körülmények között

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. december 15. 9:43

Tizenharmadik alkalommal hirdetett versmondó versenyt a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítők 11-15 éves gyermekeinek a Katolikus Tábori Püspökség.

ktp - logo

Az idei vetélkedésre tíz diák jelentkezett, akik szavalataikat - mivel a versenyt a járványhelyzet miatt nem lehetett a hagyományos módon megtartani - videó-formátumban juttatták el a püspökségre.

A beérkezett videófelvételeket a verseny zsűrije: Kovács Gábor Dénes, rendezőtanár, színészpedagógus, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Táncművészeti Iskola igazgatója; Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka; Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi karának vezetője; és Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke december 10-én, csütörtökön délután tekintette meg a Katolikus Tábori Püspökség budapesti székházában.

A zsűri tagjai először a kötelező szavalatokat - Benedek Elek: Unokáimnak című versét kellett elmondani – értékelték, majd a beküldött második videófelvételt, amelyeken az egyik szabadon választott verset mondták el a versenyzők. Az alábbi költemények közül választhattak - Áprily Lajos: Tetőn, Juhász Gyula: Testamentom; Trianon, Kosztolányi Dezső: Rapszódia; Zászló, Reményik Sándor: A csonka test; Nem nyugszunk bele.

A verseny eredményei:

  • I. helyezett: Komócsin Zsófia
  • II. helyezett: Pesti Péter Barnabás
  • III. helyezett: Gyuricskó Eszter

Különdíjat kapott:

  • Bukovinszki Endre,
  • Durucz Iván Szilárd,
  • Tóth Zsófia Mária.
Forrás: ktp.hu
Címkékkultúra