Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vért adtak a katonák Nyírteleken

Szöveg: Szidor Viktória hadnagy | Fotó: Fehértói Mihály tartalékos zászlós |  2023. február 12. 9:45

A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred és az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái kihelyezett laktanyai véradáson vettek részt február 6-án, az MH ARB nyírteleki bázisparancsnokságán.

nyirtelek_veradas_cover

A szervezett segítségnyújtás során közel ötven ember nyújtotta karját a nemes ügy érdekében. Többen első alkalommal adtak vért, de volt olyan önkéntes is, aki már az ötvenedik véradásán volt túl.

„A közeljövőben szeretnénk rendszeresen, évente három-négy alkalommal szervezni kihelyezett laktanyai véradást, segítve a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját, akik így egyszerre nagyobb mennyiségű vért tudnak levenni. Ilyenkor lehetőség van az irányított véradásra is, amely nagy segítséget jelent a bajbajutott emberek zavartalan vérellátásának biztosításában. Többen most is irányítottan adtak vért, akik már másnap értesítést kaptak arról, hogy felhasználták a vérüket” – mondta el Vonatkóné Mokánszki Sára önkéntes műveleti tartalékos százados, aki civil végzettségét tekintve mentőtiszt és már számos véradás szervezésében vett részt, amióta a területvédelmi ezrednél teljesít szolgálatot.

A tartalékos százados hangsúlyozta: rengeteg vérre van szükség, ezért én arra buzdítok mindenkit, hogy akinek van lehetősége, segítse véradással embertársait. Emellett jótékony hatással van az egészségre is, hiszen a rendszeres véradás hozzájárul a vérképzés fokozásához, ami által felfrissül a vérkeringés.

A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred májusban a nyíregyházi Damjanich laktanyában újabb véradás megszervezésével szeretné felhívni a figyelmet az önzetlen segítségnyújtás és összefogás fontosságára.

Címkékvéradás