Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Tollal és karddal, szívvel és lélekkel harcolt”

Simicskó István: Petőfi Sándor öröksége egyedülálló

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Simicskó István Facebook-oldala |  2023. február 12. 8:22

Petőfi Sándor egy igazi géniusz, a tevékenységéről csak tisztelettel és óriási elismeréssel szólhatunk, nem véletlenül fordították le verseit világszerte, öröksége egyedülálló – fogalmazott Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke február 4-én Kiskőrösön, a költő születésének 200. évfordulójának tiszteletére rendezett kiállításon.

kiskoros_petofi200_cover

Simicskó István a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban tett látogatása során elmondta: Petőfi Sándor esetén egy olyan zseniről, egy olyan költőóriásról van szó, aki rövid élete során közel ezer verset írt. Ráadásul „forradalmi lelkületű ember volt”, aki szlovák származása ellenére a magyar szabadságért adta életét. Emlékeztetett: a költő részt vett a magyar szabadságharc ütközeteiben, „tollal és karddal, szívvel és lélekkel harcolt” - tette hozzá. A kormánypárti politikus szerint Petőfi Sándor egy érdekes korszakban született, hiszen a 19. század Magyarország és a magyarság számára a nemzetté válás időszaka, amelyet a reformkor, az átalakulás időszaka előzött meg.

A nemzet születésnapja 1848. március 15-e, a szabadságharc időszaka az, amely összekovácsolta, magyarrá tette a nemzetet, a társadalom tagjait – fogalmazott. Simicskó István hangsúlyozta: egyes vélemények szerint a történelmi helyzetek teszik naggyá az embereket, de – szerinte – emellett nagyon fontos szerepe van a szülőktől és tanároktól kapott neveltetésnek, a barátok, a társadalmi környezet hatásainak. A költő a szülői házból nagyon sok értéket hozott, a benne kialakuló lelkület az édesapjától és az édesanyjától ered – tette hozzá. Mint mondta: Petőfi Sándor egy kiemelkedő korszak kiemelkedő embere a maga hozzáállásával, világlátásával, társadalomkritikájával, a szerelemről, a magyar tájról, a szülőföldről, az Alföldről és a csatáról alkotott sok-sok versével.

kiskoros_petofi200_6

A Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerint Petőfi Sándor felismerte, hogy alkotóként részt kell venni az értékes és jó irányú folyamatokban, illetve változásokban. Azon túl, hogy „erősíti a szívünket, lelkünket, identitástudatunkat, Petőfi életútja és versei, személyes példája a ma emberének azt üzeni, hogy nemcsak jobban kell élni, hanem jobbá is kell válnunk” – fogalmazott. Petőfi Sándor felismerte saját korának bajait, és nemcsak tollal, gyönyörű versekkel, hanem karddal is megpróbált küzdeni. Bár nem volt erős fizikumú, mégis vállalta a harcot, és a magyar szabadságért adta életét, hősiesen, példát mutatva sok más fiatalnak – tette hozzá.

Simicskó István rámutatott: a márciusi ifjak példát mutattak az egész világnak. Az 1848-49-es szabadságharc idején egész Európát áthatotta „valamilyen fajta forradalmi lelkület és szellemiség, egy megújulási vágy”. Felidézte, hogy a leghosszabb ideig a magyar szabadságharc tartott, és az akkori világ két legerősebb hadserege kellett hozzá, hogy katonai értelemben nagy nehezen leverje, de amit nem tudott leverni, az a magyarok szabadság, a szülőföld, a haza iránti tisztelete és szeretete. Petőfi Sándorból ezért mindig erőt meríthetünk – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai zűrzavaros, átalakuló, globalizált világban egyaránt fontos az identitás, a kötődés a helyi értékekhez, az ősök tisztelete, és ezt Kiskőrösön a legmagasabb szinten művelik.

kiskoros_petofi200_1

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere a közmédiának adott interjújában azt mondta: minden nap meg kell és meg lehet emlékezni Petőfi Sándorról. Felidézte: az emlékévre a költőhöz kapcsolódó valamennyi intézményük megújulásával készültek. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum két új kiállítással várja látogatóit, a János Vitéz Látogatóközpont egy játszóparkkal egészült ki, ahol mesepadokon a János vitéz történetéhez kapcsolódó feladatokat lehet megoldani. Egy szabadtéri kiállítás is nyílt a városközpontban lévő Luther-sétányon, ahol két méter magas, négyzetalapú hasábokon jelenítik meg Petőfi Sándor rövid életútjának legfontosabb állomásait. A várostörténeti digitális túraútvonal végigjárása pedig egy huszonhét állomásos szabadidős programlehetőség, amelyen belül, önálló egységként egy tizenegy állomásos Petőfi-vonal túralehetőség is elérhető.

kiskoros_petofi200_4

A polgármester emlékeztetett, hogy Petőfi Sándor szülőházának szomszédságában található a világon egyedülálló szoborpark, amelyet a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság hozott létre még 1986-ban. A parkban jelenleg 18 szobor található Petőfi műfordítóiról. Bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatják meg a látogatók négy nyelven.

Az ünnepi eseményen Simicskó István, Domonyi László és Filus Erika, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója közösen megkoszorúzták az első magyar irodalmi emlékházat.

Az Országgyűlés 2021-ben nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi-emlékévvé, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.