Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszélyes, második világháborús emlékek kerültek elő Tökölön

Szöveg: Gajdos Milán hadnagy, Visnyei Bence tartalékos főhadnagy | Fotó: Bólyi Bálint törzsőrmester |  2022. április 20. 16:37

Közel negyven kilogrammnyi robbanóeszköz került elő mezőgazdasági munkák során egy ötven négyzetméteres ugarról Tökölön, az elmúlt héten.

Tököl_1

A kis területen szétszóródott, zömében szovjet gyártmányú robbanótestek fölött évtizedekig zajlottak ismétlődő földmunkálatok, de szerencsére egyik lövedéket sem érte komoly fizikai behatás. A terület mentesítése után az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái elszállították a robbanóeszközöket a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére későbbi megsemmisítés céljából.

Fontos hangsúlyozni, hogy a világháborús eredetű robbanóeszközök sok évtizednyi rejtőzködés után sem veszíthetnek romboló erejükből, tehát rendkívül veszélyesek. Bármilyen robbanóeszköznek vélt tárgy kerül elő, nem szabad azt megmozdítani, fizikai behatásnak kitenni, hanem azonnal értesítsék a rendőrséget. Szükség esetén ők teszik meg a bejelentést a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, hogy az alakulat katonái el tudják végezni az érintett terület szakszerű mentesítését.

Tököl_2