Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszprémben együtt idézték fel a forradalmat

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. október 23. 8:38

Immár hagyományosan együtt rendezte meg október 23-i megemlékezését az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság, valamint az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred október 22-én, pénteken. Az állománygyűlésen sokan nem lehettek jelen, mert a vörösiszap-katasztrófa helyszínén, a kárfelszámolási munkákban vettek részt.

Az ünnepi állománygyűlés kezdetén Zentai László alezredes, ezredparancsnok-helyettes köszöntötte a megjelent vendégeket, illetve külön köszönetet mondott azoknak a katonáknak, akik az elmúlt hetekben közvetve, vagy közvetlenül részt vettek a devecseri és kolontári vörösiszap-katasztrófa okozta károk felszámolásában.

1595909120
Ünnepi beszédében Tóth Csaba alezredes, a hadkiegészítő parancsnokság parancsnok-helyettese felidézte az 1956. októberi eseményeket. Külön kitért a fiatalok szerepére. Hangsúlyozta: „ezek a fiatalok, 1848/49-hez hasonlóan, tíz pontban írták le követeléseiket, Mit kíván a Magyar Nemzet? felkiáltással.  A kiáltványt október 20-án először a szegedi fiatalok fogalmazták meg, a pesti egyetemisták ezt vették át és egészítették ki"

Tóth alezredes beszélt a honvédség forradalmi eseményekben játszott szerepéről is. Kiemelte: a katonai alakulatok  nem fogtak fegyvert a forradalmi megmozdulásokban részt vevők ellen, és ez a „jóindulatú semlegesség" tette lehetővé azt, hogy a forradalom minél szélesebben kibontakozhatott. Nagyon sok katona egyénileg csatlakozott az  eseményekhez az októberi napokban és vettek részt a forradalmi megmozdulásokon.

Az alezredes a beszéde végén külön foglalkozott az akkori szovjet vezetés forradalom elleni fellépésével és hangsúlyozta: „magyar nép összefogása a forradalmi eseményekben is érezhető volt és ezt az erőt csak egy nagy orosz katonai támadással voltak képesek megtörni".

Az ünnepség elismerések, kitüntetések átadásával folytatódott, majd a Séf szakiskola diákjai elevenítették fel ötvenhat eseményeit.

1595909120
 

Fotó: A szerző felvételei