Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnöki szintű találkozó Kismartonban

Szöveg: a Magyar Honvédség Parancsnoksága | Fotó: Robert Kulterer |  2021. június 16. 18:38

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka osztrák partnerének meghívására június 16-án, szerdán, magyar katonai delegáció élén Ausztriába látogatott, ahol kétoldalú, határmenti találkozón vett részt Kismartonban.

AUT-HUN 3

A magyar delegációt a kismartoni (Eisenstadt) Martin laktanyában katonai tiszteletadással fogadta Robert Brieger vezérezredes, osztrák vezérkarfőnök.

A négyszemközti egyeztetést követően, a plenáris megbeszélés részeként - többek között - a kétoldalú katonai kapcsolatok helyzetéről, a fejlesztési és együttműködési lehetőségéről, a nyugat-balkáni országok katonai stabilitásáról, az illegális migrációt érintő katonai műveletekről, a COVID-19 világjárvány ellen megtett katonai intézkedésekről, a Leopard harckocsikkal kapcsolatos kiképzés osztrák támogatásának lehetőségeiről, valamint a KFOR missziós szerepvállalásról tárgyaltak a résztvevők.

AUT-HUN 4

A magyar delegáció a hivatalos kétoldalú megbeszélés után a Kismarton jelképévé vált Esterházy-kastélyba látogatott el. Ausztria egyik legszebb barokk kastélyában Deli István, a település polgármester-helyettese köszöntötte a Magyar Honvédség parancsnokát.

A találkozó zárásaként a vezérkarfőnökök megállapodtak abban, hogy a jövőben is folytatódik a két haderő közötti szoros együttműködés.

AUT-HUN 5