Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús emlékművet rongáltak meg

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. november 23. 12:19

Megrongálták a II. világháborús emlékművet Jászjákóhalmán; az elhunyt magyar hősök neveit megörökítő bronztáblák közül hármat elloptak, az alkotás márvány fedőlapjait pedig összetörték és szétdobálták.

A rongálok felbecsülhetetlenül nagy erkölcsi kárt okoztak – nyilatkozta a település polgármestere, hozzátéve: feltételezhető, hogy színesfém-kereskedőkhöz kerültek az emlékműről lelopott bronztáblák. A világháborús emlékművet tizenhét évvel ezelőtt avatták fel Jászjákóhalmán. Előállításának költségeit a falusiak adományaiból gyűjtötték össze. A bronztáblákra száznegyvenkét, háborús hős nevét írták fel, az áldozatok neveinek összegyűjtését komoly gyűjtőmunka előzte meg.

Az emlékművet egyébként már korábban is meggyalázták, akkor bronzból formázott borostyánleveleit tördelték le a vandálok.

A mostani rongálás ügyében a jászjákóhalmi polgármesteri hivatal az ügyben feljelentést tett a rendőrségen, és várhatóan nyomravezetői díjat is felajánl az eredményes nyomozás érdekében.