Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világos jövőkép – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. július 12. 16:39

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program folytatása, ezen belül az egyéni felszerelések korszerűsítése, a technikai eszközpark cseréjének levezénylése, az önkéntes tartalékos rendszer egységesítése, a társadalmi kapcsolatok erősítése, de mindenekelőtt a toborzás – néhány feladat, amely az elkövetkező években a Magyar Honvédségre vár. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnaggyal, a haderő 2021. június 3-án kinevezett új parancsnokával beszélgettünk.

MH_2021_07_borító

Minden lépcsőfokot bejárt katonai pályája során, és egy rövidebb helyettes államtitkári „kitérő” után került a Magyar Honvédség élére. Hogyan érte a felkérés, mi volt az első gondolata?

Óriási megtiszteltetés számomra ez a kinevezés. Titkon valahol szerintem minden katona álma, hogy egyszer lehessen „első katona” Magyarországon, ez a karrier csúcsa. Hatalmas meglepetésként ért a felkérés – utána pedig rögtön jöttek az ötletek, a feladatok. Azóta megyünk előre. Az elvárásokat a miniszterelnök igen plasztikusan megfogalmazta, tehát adott a kijelölt út: folytatni kell az elődök megkezdett munkáját, kiegészítve azokkal az új feladatokkal, amiket közösen hallhattunk az Országház kupolacsarnokában. Mindez elég muníciót ad mindahhoz, amit a következő években végre kell hajtani. Mindenképpen szükséges a harcoló állomány létszámát növelni, az adminisztrációt pedig csökkenteni. Az is nagyon fontos, hogy a társadalom még inkább elfogadja és tisztelje a magyar katonát, higgyen benne. 

Elsődleges teendői között említette az egyéni harcászati felszerelés továbbfejlesztését. A korábban megkezdett Digitális Katona Program „felpörgetéséről” van szó? 

Igen, az alapprogram készen áll. Eddig is érkeztek be eszközök, és igyekeztünk ellátni az állományt egyéni harcászati felszereléssel is. Mindenképpen szeretném felgyorsítani ezt a folyamatot, hiszen fontos, hogy minél előbb érezze az összes katona: megvan a feladatai ellátásához nélkülözhetetlen felszerelése, ami itthon, külföldön, laktanyában, terepen egyaránt megfelelő. Ez az alapvető ruházati elemeket és az alapharcászati felszerelést jelenti.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 16-án megjelenő számában!