Világra szóló magyarok (1.rész)

Asbóth Sándor Keszthelyen, 1811-ben látta meg a napvilágot. Fivére, Lajos Bécsben hadmérnöki tanulmányait folytatta, emiatt édesanyjuk nem engedte, hogy másik fia is katonai pályára lépjen: számára a selmecbányai Bányászati Akadémiát választotta ki, ahol Sándor bányamérnöknek tanult. Pesten szerzett diplomát, ezt követően előbb a Budai Főépítészeti Hivatal mérnöke, majd vezetője lett. Ebben a pozíciójában segítette és támogatta gróf Széchenyi Istvánt, hogy megépíthesse a Lánchidat.

A forradalom és szabadságharc kitörésének nyarán jelentkezett katonai szolgálatra és mindössze pár hónap leforgása alatt honvéd vezérkari századosként vezetett csapatokat. Később, 1849 januárjában feladatul kapta a komáromi vár erődítési munkálatainak irányítását. Részt vett a kápolnai és nagysallói csatákban is: az ő vezetése mellett vertek átkelő hidat a Garam folyó felett.

Júliustól kezdve már alezredesként vezette Kossuth Lajos kormányzói hivatalának katonai osztályát. A világosi fegyverletétel után követte Kossuthot Törökországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba. Noha itt már ketté váltak útjaik, Asbóth Sándor továbbra is rendületlenül segítette az egykori kormányzót és az emigráns szabadságharcosokat, bízva a levert szabadságharc újraélesztésének lehetőségében.

Állampolgárságot nyerve újra civil foglalkozásában mélyedt el: bányamérnökként dolgozott nyugaton, majd acélöntödét alapított New Yorkban. Végül a városrendező bizottság tervezőmérnöke lett, amelynek köszönhetően szerepe volt a Central Park kialakításában is.

Már az 1861-ben kirobbanó amerikai polgárháború hajnalán jelentkezett katonai szolgálatra, hiszen úgy érezte, hogy új hazáját is kötelessége szolgálni, csak úgy, mint ahogy a magyar szabadságharc idején Magyarországot is. A szabadságjogok lelkes támogatójaként nem is volt számára kérdéses, hogy a – többek között – rabszolga-felszabadítás ügyét sürgető északiak kék uniformisát húzza magára.

Nem sokkal később előléptették dandártábornokká, új beosztásában John C. Frémont vezérőrnagy vezérkari főnökeként szolgált. Missouri és Arkansas államok határán lépett újra csatatérre. Az Arkansasbeli Pea Ridge-i ütközetben megsebesült, ennek ellenére - visszautasítva az orvosi ellátást - továbbra is személyesen vezette embereit a harcba.

Mire átvette Kentucky állambeli új beosztását, főhadiszállásán már több magyar is várta, akik kifejezetten alatta kívántak szolgálni. Jól ismerte őket az 1848-49-es szabadságharc idejéről, így érthető, hogy többüket ezredei élére tette. Asbóth Sándor tábornok az egykori magyar szabadságharc veteránjai és az amerikai – köztük színesbőrű – katonák szemében egyaránt igazi, gondoskodó parancsnok volt. A déliek viszont egyenesen gyűlölték, kívülállónak és olyan külföldinek tartották, akinek semmi keresnivalója a kontinensen. Megvetésük félelemmel párosult, hiszen jól tudták, hogy a magyar hadvezér minden létező stratégiát ismert.

Asbóth Sándor aktív szolgálatának a floridai mariannai csata vetett véget. Lovasságát csatába vezetve 1864. szeptember 27-én súlyosan megsebesült. Bal karját több találat is érte, amelyek olyan roncsolódásokat okoztak, hogy az északi orvosok bizton állították annak teljes lebénulását. Arcába golyó fúródott, amelyet képtelenek voltak eltávolítani, így Asbóthot fel kellett menteni szolgálatai alól és a hátországba kellett szállítani.

A címzetes vezérőrnaggyá előléptetett katona már soha nem tért vissza a frontvonalra. A háborút követően tapasztalatát és kiváló emberismeretét a diplomáciában alkalmazta tovább az amerikai kormány, kinevezték az Egyesült Államok argentin és uruguayi közös nagykövetévé. Bravúros kommunikációs készségének köszönhetően a háborúban álló Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay fegyverszünetet kötött. Noha harcban szerzett sebei rendületlenül kínozták, soha nem hagyta, hogy fájdalma befolyásolja a munkában.

A polgárháborús fejsebe 1868-ban vezetett a halálához. Buenos Airesben temették el, ahonnan hamvait 1990-ben az Amerikai Egyesült Államokba szállították, végül az arlingtoni katonai temetőben lelt örök nyugalomba.