Vízi túlélő képzés pilótáknak

A vízi túlélő tanfolyam gyakorlati részének tematikáját Bali Tamás alezredes, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis megbízott parancsnokhelyettese állította össze, aki 2005-ben Törökországban részt vett egy speciális szárazföldi és vízi túlélő tanfolyamon, és oktatói képesítést szerzett. A főtiszt irányításával rendezett, a napokban véget ért ötnapos felkészítés során a résztvevők – az elméleti oktatás részeként – megtanulták: milyen hatásokat gyakorol a hideg víz az emberi szervezetre, valamint szó esett a tengeri navigációról és arról is, hogy miként lehet vizet és élelmet szerezni. Mindezek mellett megismerték a vízben használható mentő-, kommunikációs- és jelzőeszközöket, valamint gyakorolták a légi járművek vészelhagyásának módjait is.

A gyakorlati órák a helikopterbázis tanmedencéjében kezdődtek, ahol először arról győződtek meg a kiképzők, hogy a résztvevők mennyire képesek magabiztosan úszni. A második „napirendi pont"  a vízbiztonság megszerzése volt, ennek érdekében a résztvevők hajózó ruhában és bakancsban úsztak és „tapostak", vagyis gyakorolták azt, hogy miként tudnak fenn maradni a vízen mentőmellény nélkül. Természetesen mindezt az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj búvárainak biztosítása mellett, így az sem jelentett gondot, ha valaki rövid időre a víz alá került, hiszen a résztvevők minden mozdulatát figyelemmel kísérték a békaemberek.

A következő feladat a vízbe érkezés gyakorlása volt: a tanfolyamon résztvevők az uszodai ugrótoronyból, három, illetve öt méteres magasságból ugrottak a medence vízébe. El kellett sajátítaniuk a helyes testtartást, a levegővételt, valamint azt is, hogy mi a teendő a vízbeérkezést követően.

Az utolsó ugrásokat már csuklyában, az éjszakai körülményeket szimulálva „vakon" hajtották végre és ezt a feladatot azzal is nehezítették az oktatók, hogy a vízbeérkezést követően tájékozódniuk is kellett a medence alján, azaz meg kellett keresniük az ott elhelyezett tárgyakat.

Talán az egész kiképzés legnehezebb és legmegterhelőbb feladata az ejtőernyőtől való megszabadulás illetve az ernyő alól való menekülési technikák elsajátítása volt. Mindezt úgy lehetett a legjobban gyakorolni, hogy a kiképzendő katonára ráengedték az uszoda tetejére függesztett kupolát és úgy kellett megszabadulnia az ejtőernyőtől, hogy közben ne gabalyodjon bele az ernyő zsinórzatába.

Persze ezzel még nem ért véget a megpróbáltatások sorozata: a következő feladatként azt szimulálták, amikor az ejtőernyőbe belekap a szél és vonszolja magával a katonák a víz felszínén, rosszabb esetben a víz alatt. Mindezt egy speciálisan kialakított csigasor segítségével sikerült imitálni, és a feladat teljesítése nagyon komoly higgadtságot kívánt a katonáktól.

A felkészítés utolsó fázisában a résztvevők kipróbálták és használták személyi vízi mentőeszközeiket, azaz a mentőmellényt és a mentőcsónakot, illetve begyakorolták a csörlővel történő mentés mozzanatait.

Természetesen – mint minden tanfolyamot –  a vízi túlélő képzést is egy úgynevezett záró gyakorlattal ért véget. Ennek során a kurzuson résztvevők a szolnoki Holt-Tiszában, folyamatában hajtották végre mindazon feladatokat, amelyeket az eltelt egy hét során a bázis tanmedencéjében begyakoroltak. 

A tanfolyam zárását követően Bali Tamás alezredestől megtudtuk: 2006 óta több mint száz repülő-hajózó vett részt a vízi túlélő kiképzésen. 2011 óta pedig úgynevezett szinten tartó kurzusokat is indítanak, a már korábban megszerzett tudás felfrissítésére.

A magyar képzés híre eljutott az országon túlra is – tette hozzá a tanfolyam vezetője – júniusban két oktató érkezett Svédországból, hogy megfigyelőként megnézzék, a magyar hajózók Gripen átképzésének részeként megtartott svédországi túlélő tanfolyam kiváltható-e a szolnoki kurzussal. A látottakkal elégedettek voltak.