Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vízre bocsátották a török flotta új támadó tengeralattjáróját

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2021. június 10. 20:42

Mérföldkőhöz érkezett a török haditengerészet fejlesztési programja: a közelmúltban vízre bocsátották az Oszmán Birodalom legendás tengeri hadvezéréről, a híres térképészről, Piri Reis-ről elnevezett új tengeralattjáró típus első egységét, amely egyben osztálya névadója is.

piri-reis

A török flotta jelenleg tizenkét hagyományos, dízel-elektromos meghajtású egységgel rendelkezik, amelyek a német ThyssenKrupp által kifejlesztett Type 209 helyben gyártott, a helyi igényeknek megfelelően módosított változatai. Az új típus minőségi ugrást jelent majd ezekhez képest, mivel már levegőtől független (AIP) hajóművel rendelkezik majd és ezzel sikerül technikailag utolérni a térségben állandó riválisnak számító görögöket, akik ugyan kevesebb, de lényegesen modernebb egységekkel rendelkeznek.

Az új tengeralattjárót még a kétezres évek elején kezdték fejleszteni a ThyssenKrupp közreműködésével, amely céggel már korábban is jó kapcsolata volt Törökország haditengerészetének. A Piri Reis-t a gölcüki haditengerészeti hajógyárban 2015-ben kezdték építeni, de szerkezetileg, gépészetileg az elvégzett módosítások miatt csak 2019-re készült el, a korszerű elektronika beépítését és tesztjeit pedig csak nemrégiben fejezték be.

A hajó alapkonstrukciója, a Thyssenkrupp teljesen lemerülve 2 040 tonnás, 68,3 méter hosszú Type 214T-jén alapul. A meghajtást egy 5200 lóerős Siemens Permasin AIP motor, két MTU 16V 396SE 64L dízelgenerátor, két 1200 kilowatt teljesítményű PEM Fuel Cell üzemanyagcella és két 324 cellás nagyteljesítményű, hagyományos akkumulátor biztosítja. A fedélzeti elektronika, a védelmi és tűzvezető rendszerek - mint például az ISUS 92-70 szonár - jelentős részben olyan török vállatoktól - többek között, mint az ASELSAN, a HAVELSAN és a MilSOFT - származnak, ami a dinamikusan fejlődő török hadiipar szempontjából is rendkívül hasznos. A fegyverzetet a nyolc többfunkciós torpedócső képezi, amelyekből Mk48 Mod 6AT, DM2A4 nehéztorpedókat, valamint a jól bevált Subharpoon hajóelleni rakétákat lehet indítani, de ezek mellett aknák és a hazai fejlesztésű Akya nehéztorpedó, de az Atcama hajóellenes rakéta is rendszeresítésre kerül majd.

A Piri Reis most kezdődő működési tesztjeinek befejezése után, várhatóan 2022-ben áll majd szolgálatba, a következő Hizir Reis nevű egység építése pedig folyamatban van. A török flotta 2027-ig további négy korszerű, Reis-osztályú tengeralattjáró hadrendbe állítását tervezi.

Címkékhaditechnika