Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vizsgálják a török helikopter lezuhanásának körülményeit

Szöveg: JETfly |  2011. január 14. 7:11

2011. január 10-én, hétfőn este, kiképzési repülés végrehajtása közben lezuhant a török hadsereg egyik UH-1 Iroquois típusú helikoptere. A forgószárnyas – 5 fővel a fedélzetén – a Polatli légibázisról szállt fel, a napvilágra került információk szerint a rádiókapcsolatot 21 óra körül veszítették el a géppel, a roncsokat 22 óra 30 perckor találták meg az Ankara közelében lévő Tuluntas falu mellett.

1595912722
A katasztrófa okainak vizsgálatát megkezdték, ugyanakkor már több forrás is lehetséges kiváltó okként említi a térségben uralkodó kedvezőtlen időjárási körülményeket és a sűrű ködöt. Egy helyi lakos, aki segítséget nyújtott a roncsok felkutatásában, is megerősítette ezt, elmondása szerint a köd nagyban megnehezítette a katasztrófa helyszínének beazonosítását. Az UH-1-es öt darabra tört, a roncsok körülbelül 20 négyzetméternyi területen szóródtak szét. Időközben nyilvánosságra hozták azt is, hogy a helikopterben 4 pilótajelölt (Sukru Purlu, Taner Erdogan, Fikri Dilsiz, Erhan Gul) és oktatójuk (Kemal Tascic) vesztette életét.