Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Volt egyszer egy hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. január 13. 12:19

Hadtesteket, hadosztályokat és számtalan közvetlen alakulatot irányított, alárendelt szervezeteinek összlétszáma több tízezer fő volt, és a mai ötvenes-hatvanas korosztály igen sok férfitagjának életét meghatározta. Ez a ma már legendává vált 5. Hadsereg-parancsnokság.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság jogelődjét 1961. augusztus 3-án azzal a céllal alapították meg, hogy legyen egy olyan katonai szervezet, amely már békeidőben rendelkezik vezetésre képes hadműveleti törzzsel, emellett szervezi, irányítja az alárendelt magasabbegységek kiképzését, harcát.
A parancsnokság megalakításával kapcsolatban – már csak a kor szellemének megismerése miatt is – érdemes felidézni néhány gondolatot a miniszteri alapító parancsból.

A parancs a Varsói Szerződés (VSZ) Politikai Tanácskozó Testülete nyilatkozatára hivatkozva kiemeli, hogy a VSZ tagállamai nem maradhatnak részvétlen szemlélői az imperialista államok fokozódó háborús előkészületeinek. Mérhetetlenül megnőttek a szocializmus és a béke reális erői, amelyek meghiúsíthatják az imperialisták támadó terveit, és kivívhatják a tartós békét, s ezért szükségessé vált a Magyar Néphadsereg vezetésének korszerűsítése is – olvasható a parancsban.

A Budapesten megalakult, majd egy év elteltével Székesfehérvárra települt parancsnokság létrehozása azonban nem volt könnyű feladat: az 1960-as években ilyen szintű hadműveleti törzsnek még nem volt hagyománya, előzménye, és a különböző szabályzatok sem tartalmazták a hadműveleti magasabbegységre vonatkozó előírásokat. Éppen ezért az új parancsnokság legfontosabb feladata a csapatok átvétele, az alapvető dokumentumok kidolgozása, valamint a munkafeltételek megteremtése volt.
Persze mindehhez először is át kellett települni Székesfehérvárra, ami már önmagában is nagy nehézségekbe ütközött, s volt néhány, ma már megmosolyogtató vagy éppen elrettentő momentuma.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 13-án, pénteken megjelenő számában!