Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vonzások és választások – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. december 8. 10:51

1815-re Európában a franciák hegemóniája megszűnt a napóleoni berendezkedés összeomlásával. Az új rend létrehozása érdekében a győztes hatalmak Bécsben tartottak kongresszust, amely 1814 októbere és 1815 júniusa között ülésezett. I. Ferenc osztrák császár és magyar király számos uralkodót és államférfit fogadott a birodalom fővárosában, amely ebben az időszakban a nemzetközi diplomácia székhelye lett.

MH_december_borító

A tárgyalófelek álláspontjai merőben eltértek egymástól, ez pedig konfliktussal fenyegetett. Anglia például a tengeri fölény megőrzésében és a kontinentális Európa hatalmi egyensúlyának fenntartásában volt érdekelt, így a franciák és az oroszok ellenében Ausztriát és Poroszországot kívánta megerősíteni. A megegyezést végül maga Bonaparte Napóleon segítette elő azzal, hogy visszatérve a száműzetésből száz napra ismét magához ragadta a hatalmat; uralmát az 1815. június 18-án Waterloonál elszenvedett döntő vereség zárta le.

(Szent) Szövetségbe tömörülve

A kongresszus 1815. június 8-i döntése értelmében létrehozták a megmaradt német államok szövetségét (Deutscher Bund), Németország ugyanakkor politikai értelemben továbbra is széttagolt maradt; a tanácskozó szerv az osztrák elnökséggel működő frankfurti parlament lett. November 20-án pedig Anglia, Ausztria, Poroszország és Oroszország a Párizsban aláírt szerződéssel kötelezettséget vállalt a fegyveres fellépésre, amennyiben Franciaország ismét háborút indítana.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 11-én megjelenő számában!