Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington gyorsabb átmenetre szólítja fel Kairót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 9. 16:04

Joe Biden amerikai alelnök „azonnali, jelentős, békés és törvényes” egyiptomi hatalmi átmenetre szólította fel az arab ország alelnökét, Omar Szuleimánt kedden vele folytatott telefonbeszélgetésében – közölte a washingtoni Fehér Ház. Közleménye szerint Biden egyúttal szorgalmazta, hogy az átmenetben az egyiptomi lakosság követelésének megfelelően történjen „azonnali és visszafordíthatatlan előrelépés”.

Az amerikai alelnök nyomatékosan szorgalmazta a régóta érvényben lévő egyiptomi szükségállapot feloldását is, valamint azt, hogy Szuleimán további ellenzéki csoportokat vonjon be a hatalmi átmenetről kezdett párbeszédbe.
Egyiptomban január 25-én példátlan tüntetéssorozat kezdődött az arab országot közel három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök lemondásáért.
Szuleiman kedden bejelentette: Mubarak reformbizottságot alakított, amely megvitatja, milyen alkotmánymódosítások szükségesek az elnökké választás feltételeinek lazításához, az államfői mandátumok számának korlátozásához. A demonstrációk kezdete óta a reformbizottságok létrehozása volt a tekintélyelvű vezető első konkrét lépése a reformok irányában.

A kormány engedményei mindeddig nem elégítették ki a tüntetők követeléseit, akik azt akarják, hogy Mubarak azonnal távozzon a hatalomból. A Reuters brit hírügynökség szerint kedden negyedmillióan gyűltek össze a kairói Tahrír téren, hogy nyomatékot adjanak a rendszerváltást célzó követelésüknek.

1595913939

 Fotó: denverpost.com