Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zarándokút a katonatemetőkben

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. április 22. 16:48

Újabb, immár a 29. zarándokútjára készül a Don menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány, amely az idén először teremt lehetőséget önkormányzati vezetőknek arra, hogy az településük nevében leróják kegyeletüket az oroszországi katonatemetőkben nyugvó második világháborús áldozatok emléke előtt.

Mártha Tibor, a Fényeslitkén bejegyzett szerveződés kuratóriumi elnöke, az észak-szabolcsi község polgármestere elmondta, a zarándokcsoport július 4-én indul a Don menti honvédsírokhoz, s a hazai települések polgármesterei május 15-ig jelentkezhetnek az útra. A május közepi határidő egyébként a vízum beszerzése miatt fontos.

Mártha Tibor emlékeztetett rá, hogy a fényeslitkei Don menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány 1992-ben az ortodox egyház segítségével, az akkori orosz elnök, Borisz Jelcin engedélyével kezdte meg az oroszországi magyar katonatemetők azonosítását.

A háborúban elhunyt katonák, munkaszolgálatosok és hadifoglyok végső nyugvóhelyét 25 orosz településen vagy azok külterületén jelölték meg címeres fejfával, s tették rendbe a sírhantokat.
Azóta 341 magyar katonatemetőt azonosítottak Oroszországban, ahol Boldirevka és Rudkino településeken úgynevezett központi gyűjtőtemetőt is létrehoztak, ahová több mint húszezer áldozat földi maradványait helyezték át, főként feltárt tömegsírokból.

A kuratóriumi elnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a magyar katonatemetők mindegyike rendben tartott, az orosz települések lakói gondozzák a sírokat, s mindig van friss virág a hantokon.
Az alapítvány tartja a kapcsolatot a sírkertek önzetlen ápolóival, s a vezetői nem csak szóban fejezik ki köszönetüket az emberségért, hanem a zarándokutak alkalmával rendszeresen meg is ajándékozzák a sírok gondozóit.