Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2024. október

2024. október 11. 9:29

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ

Millenniumi ünnep

2024. szeptember 5-én, Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál ünnepélyes keretek között fogadták a honvédség első KC–390 Millennium típusú közepes szállító repülőgépét.

SEREGSZEMLE

Állták a sarat

Az elmúlt tíz év legnagyobb árhulláma vonult le a Duna magyarországi szakaszán szeptember második felében. Szerencsére a tetőzéskor a folyó vízszintje nem érte el a 2013-as rekordmagasságot, de így is komoly kihívás elé állította a védekezést irányító szakembereket, akiknek a munkáját a honvédség nagy erőkkel segítette.

Védd magad!

Az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred és az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár katonái közös gyakorlataikon folyamatosan tesztelik a rendszeresítés előtt álló gázálarcokat, illetve védőruhákat.

FÓKUSZBAN 1000 ÉV FEGYVEREI

Vasba öltözve

A 11. században a nehézlovas harcmodor számított korszerűnek. Ezek a harcosok a társadalom elitjéhez tartoztak: hatékonyságuk, drága fegyverzetük, speciális képzettségük révén messze a többi katona fölé emelkedtek. Felszerelésük legértékesebb része a kimondottan harctéri szolgálatra tenyésztett és nevelt hadimén volt.

Talpig fegyverben

A végvári harcok kapcsán a legmagyarabb fegyvernem, vagyis a huszárság jut sokunk eszébe. A nehézlovasság „könnyített” altípusát megtestesítő huszárok képesek voltak egy mindent elsöprő rohamra, de harcmodoruk inkább a mozgékonyságon és a gyorsaságon alapult, s a fegyverzetük is ezen erényekhez igazodott.

Lőttek a pontosságnak

A Rákóczi-szabadságharc leverését követően hazánk immár teljesen betagolódott a Habsburg Monarchiába, melynek hadseregében ezután tömegével szolgáltak magyarok. Ők aztán elsajátították a korszerű hadviselés fortélyait, s ez a hosszú évtizedek alatt megszerzett tudás jelentette az alapját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonai sikereinek.

Pusztító hatékonyság

Gyakran hangoztatott tény, miszerint az első világháború idején számos haditechnikai fejlesztés, modern fegyver jelent meg. A tagadhatatlan fejlődés ellenére a lövészárkokban szemben álló milliónyi baka számára ugyanakkor mégis a puskafélék, a géppuskák, a maroklőfegyverek, a kézi- és puskagránátok, valamint az állásharc rögtönözött eszközei jelentették a küzdelem legfőbb kellékeit.

HÁTORSZÁG

Bosszúhadjárat

1849. október 6. a nemzet egyik legsötétebb napjaként vonult be a magyar történelembe: 175 éve ekkor szenvedett mártírhalált Pesten Batthyány Lajos, Aradon pedig a honvédsereg tizenkét tábornoka és egy ezredese. A köztudat igazán csak őket tartja számon vértanúként, pedig az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során, illetve az azt követő megtorlás idején hozzávetőleg 145 embert végeztek ki az osztrákok.

Közérdekű

Hasábjainkon közöljük az elhunytak névjegyzékét, melyet a 2024. augusztus 26. és szeptember 20. között beérkezett adatok alapján állított össze a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége. Hírt adunk továbbá arról, hogy Érd külterületén második világháborús gránátokat találtak, melyeket a tűzszerészek a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítottak.

A folyóirat digitális változata megvásárolható a Zrínyi Kiadó webáruházában. Bővebb információkért kattints ide