Ízig-vérig lövész

Milyen tapasztalatokat szereztél Oberammergauban?

Tizenöt különböző országból érkeztünk erre a haladó altiszti tanfolyamra. Általában csapatban dolgoztunk, érdekes volt, hogy mennyire más szemszögből láttunk egy-egy szituációt, mindenki behozott új megközelítéseket, emiatt izgalmas volt a közös munka. Még az elején egy személyiségtesztet is elvégeztünk és ez alapján állították össze a csoportokat. Nagy előny volt, hogy harcoló alakulattól érkeztem, hiszen őrmester korom óta katonákat vezetek. Úgy gondolom egyenrangú partnere tudtam lenni a külföldi kollégáknak és kellő határozottsággal rendelkeztem. Szerintem katonaként nagyon fontos, hogy naprakész információnk legyen a világban zajló eseményekről és kiemelném a nyelvtudás fontosságát: manapság enélkül már lehetetlen boldogulni.

Milyennek látod a hazai altisztképzést?

Itthon ötlépcsős a rendszer, ebből én már négyet elvégeztem. Ahogy én látom, az MH Altiszti Akadémia valamennyi képzése megfelel a NATO irányelveknek. Nagyon jól képzett oktatók vannak Szentendrén, sokan közülük nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek.

Jelentős szereped volt az Acélkocka Alap Altiszti Tanfolyamban, hiszen a lövész altisztjelöltek kiképző parancsnoka voltál.

Ez nagy mérföldkő volt az életemben. Negyvenhat leendő altisztért feleltem, akiknek egy része korábban legénységi katona volt, de több mint húszan a civil életből érkeztek. Jól működő csapat lettek az öt hónapos kiképzés végére, elképesztő változásokon mentek keresztül mind szakmailag, mind emberileg. Egy édesanya például később elmondta, hogy olyan, mintha kicserélték volna a fiát. Ide 18-20 éves fiatalok is érkeznek, akik gyakran még lázadó korszakukat élik és eltolhatják maguktól a szülőket. Ez az édesanya boldogan újságolta, hogy ismét közelebb kerültek egymáshoz a fiával, újra többet beszélgetnek. Az eddigi visszacsatolások alapján a srácok csapatnál is megállják a helyüket, nagyon büszke vagyok rájuk. A mai generációval kicsit már másképpen kell bánni, de mindenki kihozta magából a maximumot. Úgy láttam, hogy amikor a legnagyobb terhelést kapták, azokat a napokat élvezték legjobban, és a visszajelzés a végén az volt, hogy ők ezért jöttek katonának.

Nagy kihívás lehetett a tapasztaltabb és a pályakezdő katonák kiképzését összehangolni.

Szerintem egy szakasz akkor működik jól, ha abban más-más korú és tapasztalatú katonák vannak. Az idősebb katonák rutinja és bölcsessége inspiráló, míg az újoncok friss energiája új lendületet adhat a csapatnak. Előbb-utóbb mindenki felvette a fordulatot, erre hagytunk is nekik elég időt. A vizsgák után személyre szabott értékelést is kaptak, amit hasznosnak ítéltek. Tényleg jó csapat lettünk a végére. Ez a néhány hónap megerősített abban, hogy nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, ezért is tanulok edzőnek a Nyíregyházi Egyetemen.

Van még olyan szakmai célod, ami nem valósult meg?

Mindig is nagy álmom volt, hogy kijussak az Amerikai Egyesült Államokba tanulni, a vezénylőzászlósi tanfolyamra vagy a tengerészgyalogság képzésére.

Hogyan formálta a szolgálat a személyiségedet?

Maximalista lettem, ez kihat az életem minden területére. A vizsgáimra például éjszaka tanulok, hogy ne a családtól vegyem el az időt. Két kisgyermekem van, így mindig hamar vissza kell rázódnom a hétköznapi életembe, helyt kell állnom családapaként is. Négy koszovói, három iraki és egy afganisztáni misszió van mögöttem, az ott szerzett tapasztalatok belém ivódtak. A 2011-es afganisztáni külszolgálatra vagyok a legbüszkébb, oda nagyon sok katona szeretett volna eljutni. Hálás vagyok az akkori parancsnokomnak, hogy lehetőséget adott, illetve mindenkinek, aki segítette a szolgálatomaz, mert ez életem meghatározó időszaka volt.

Kellett már a pályád során nehéz döntést hozni?

Lövészként sokszor nincs idő mérlegelni, a harcászati szituációkban azonnali döntésekre van szükség. Az afganisztáni misszió előtt nehéz élethelyzetbe kerültem, az akkori menyasszonyom nem szerette volna, hogy menjek. Számomra viszont egy percig sem volt kérdés, hogy nekem ez az álmom, amit azután ő is elfogadott. Ennyi év után rájöttem, hogy nem érdemes rágódni a meghozott döntéseken, de pályám elején természetesen ez velem is előfordult.

Hogyan kezeled a stresszt?

Nyilván nem lehet kizárni, de én soha nem a legrosszabbra gondolok. Minden külszolgálatot nagyon élveztem, nem kötelező feladatként tekintettem rájuk. A feleségemnek viszont nem lehetett könnyű, öt missziót csinált végig mellettem; ha nem külföldön voltam, akkor a déli határon vagy valamilyen kiképzésen, gyakorlaton.

Hogyan lehet így működtetni a családi életet?

A hosszú évek alatt volt olyan időszak, hogy kevesebbet voltam otthon, de mindig törekedtem rá, hogy az minőségi idő legyen. A kislányom most kezdte az iskolát, a kisfiam még óvodás. Egy iraki külszolgálat után közvetlenül született a lányom, a hazaérkezésem után néhány nappal a szülőszobán találtam magam, ami egy teljesen új szituáció volt, egyik napról a másikra minden megváltozott. Szerencsére mindkét gyermekem születésénél ott voltam. Mára kijelenthetem, hogy teljesen külön tudom választani a hivatásomat a magánéletemtől. A gyermekeim tudják, hogy mivel foglalkozom, de sosem beszélek erről sem otthon, sem baráti körben. Sok bajtársam áll közel hozzám, de a gyermekkori szoros barátságok is megmaradtak. Az elmúlt huszonegy évben a hivatásomnak éltem, soha meg sem fordult a fejemben, hogy mással akarok foglalkozni.

Mit üzennél azoknak, akik lövész pályára készülnek?

Tegyék bele szívüket, lelküket a szolgálatba, sportoljanak sokat és fejlesszék magukat, biztosak lehetnek benne, hogy a befektetett munka megtérül. Nagyon sok képzésre juthatnak el, fejlődhetnek, új haditechnikai eszközökkel és fegyverekkel dolgozhatnak. A következő hónapokban például közös kiképzésünk lesz amerikai, olasz és horvát alegységekkel, ez az időszak is nagyon izgalmas lesz, már várom.