Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2016. június

2016. június 15. 8:58

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ

Elismerő szavak

1596015104
A Magyar Honvédség iraki kontingensének immár a második váltása teljesíti féléves szolgálatát Erbílben. A mintegy százötven magyar katona legfőbb feladata a helyi peshmerga harcosok kiképzése és felkészítése. A katonákkal a közelmúltban a helyszínen találkozott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

Zárt rendszer

Négy esztendő nem túl hosszú idő egy felsőoktatási intézmény életében. Ha azonban éppen az alapítástól számított első négy évről van szó, nagyon is lényeges időszak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánjával, dr. Boldizsár Gábor ezredessel az eddigi eredmények mögötti munkáról, elképzelésekről, oktatási filozófiáról beszélgettünk.

NAGYVILÁG

Radar

Nemzetközi katona- és biztonságpolitikai összeállításukban egyebek mellett a brit katonai pilótaképző program számára vásárolt új helikopterekről, a PJOTR VELIKIJ nukleáris meghajtású orosz nehézcirkáló próbaútjáról, illetve a németországi Grafenwöhrben rendezett harckocsiversenyről is olvashatnak.


Missziós hírek

A missziók elmúlt hónapjának eseményeit összefoglalva hírt adunk – többek között – a Szarajevóban rendezett Európa-nap elnevezésű rendezvényről, a magyar KFOR-kontingens harcászati gyakorlatáról, illetve az UNIFIL tevékenységével is megismerkedő külügyi delegáció libanoni útjáról.

Konszolidáció

Az utóbbi időszakban leginkább a migrációs útvonalak miatt esik szó a Balkánról a biztonságpolitikai közbeszédben, pedig a félszigeten az 1990-es évek háborúi után korántsem tekinthető rendezettnek a helyzet. Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatójával tekintettük át a régiót illető aktuális kérdéseket.

SEREGSZEMLE

Májusban történt

A katonai és rendőri alegységeknek tartott közös kiképzésről, a Stabil Vezetés 2016 elnevezésű komplex harcászati gyakorlatról, a hősök napja alkalmából a fővárosban rendezett megemlékezésről, illetve a szerződéses katonák szentendrei honvédesküjéről is olvashatnak a haderő elmúlt hónapjának kiképzési és protokollhírei között.

Víz alatt, víz felett

Kétszer egyhetes, a Magyar Honvédség teljes „búvárpalettáját" felölelő közös kiképzés helyszíne volt a Mályi-tó, illetve a mellette lévő kiképzési, oktatási és regeneráló központ.

Bármikor megtörténhet

„Leszállás közben lezuhant és kigyulladt egy Mi–8-as honvédségi helikopter a tatabányai Szent Borbála Megyei Kórház területén. Az égő roncsok az intézmény egyik épületében is súlyos károkat okoztak". Szerencsére ez a „több halálos áldozattal és tucatnyi sérülttel" járó baleset nem a valóságban történt meg, hanem a Fúzió 2016 elnevezésű, Komárom-Esztergom megyei védelmi igazgatási komplex gyakorlat részeként.

Megmozgatták az országot

Sikeresen teljesítették az önmaguk elé tűzött 2016 kilométeres távot az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársai és önkéntes tartalékosai. A Toborzó Országfutás 2016 stafétája Budapestről indult, és huszonhét futónap teljesítésével érkezett vissza a fővárosba. A rendezvény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt.

Tigrisek Spanyolországban

Ötvenötödik alkalommal rendezték meg a NATO Tiger Meet repülőharcászati gyakorlatot, amelynek ezúttal a spanyolországi Zaragoza adott otthont. Az eseményen A Magyar Honvédséget a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma vadászrepülő-százada képviselte.

Verseny a lángok közt

Csapatban és egyéniben is a szolnoki helikopterbázis győzött az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Magyar Honvédség-szintű tűzoltóversenyén. Tavaly is ők nyerték a csapversenyt, ezért már azt tervezgetik, hogy melyik vitrinbe is tegyék a vándorserleget, ha jövőre végleg elnyernék azt.

Mesterdalnokok

Aba Sámuelt, az első választott magyar királyt (1041–1044) tragikus halála után az általa Abasáron alapított monostorban temették el. A Magyar Néphadsereg egyik harckocsiezrede 1961-től 1987-ig állomásozott Abasár–Tatármezőn, a Táncsics Mihály laktanyában. A községben pedig immár huszonkét esztendeje rendezik meg a Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivált. Mindebben mi a közös? A máig is töretlen történelmi és katonahagyományok ápolása, gazdagítása.

HÁTORSZÁG

Rakétás lettem!

Sokszínű program várta az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nyílt napjára érkező mintegy tízezer érdeklődőt.

A somme-i húsdaráló

Hadtörténelmük legtragikusabb eseményeként él a britek emlékezetében a somme-i csata kezdete. Az első világháború legnagyobb véráldozatot követelő összecsapásának első napján ugyanis a szigetország hadereje 57 470 embert vesztett, közülük csaknem húszezren maradtak holtan a harctéren. Nem meglepő tehát, hogy 1916. július elseje szimbolikus jelentőségű a britek számára: a háború hiábavalóságának és az „egyszerű" katonák hősiességének jelképeként tekintenek e napra.

Hét év – 17 000 kilométer

Venyercsán Bence húszévesen, élete első ötven kilométeres gyaloglóversenyén teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges szintet, így rajthoz állhat a Rio de Janeiró-i nyári ötkarikás játékokon. A Honvéd sportolójának ide vezető útjáról, felkészüléséről a Budapesti Honvéd Sportegyesület futópályáján beszélgettünk.

Berobbanó siker

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Tatai Patara elnevezésű török kori történelmi fesztivált. Európa egyik legnagyobb 16–17. századi hagyományőrző programsorozata, valamint az ahhoz kapcsolódó katonazenekari rendezvény ismét ezreket vonzott a Vizek Városába.

Közérdekű

Összeállításunkban közöljük a honvédelem napja alkalmából kitüntetésben, elismerésben részesültek névsorát, illetve a 2016. április 25. és május 20. között elhunyt nyugállományú katonák, közalkalmazottak neveit.

Dokumentumok