Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2020. július

2020. július 6. 13:35

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

SEREGSZEMLE

Esti műszak

Nem csupán hasznos, de igen látványos is volt az a kiképzés, melynek során a JAS–39 EBS HU Gripen típusú vadászbombázók az alkonyati, éjszakai órákban hajtottak végre gyakorlórepüléseket.

Búcsúrepülés

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 2020. június 11-én ünnepélyesen elbúcsúztatták az An–26-os szállító repülőgépet. A típust csaknem fél évszázadon át használták a magyar haderőben.

 

FÓKUSZBAN

Diadalmenetben

A német csapatok a sikeres lengyelországi hadjárat után sem lassítottak, s előbb elfoglalták Dániát, Norvégiát, Luxemburgot, Hollandiát és Belgiumot, majd mindössze hat hét leforgása alatt véghez vitték azt, amihez az első világháborúban több mint négy esztendő is kevésnek bizonyult: térdre kényszerítették Franciaországot.

Talpig vasban

A franciák 1940 nyarán bekövetkezett gyors veresége az elavult, első világháborús hadvezetési elvek mellett elsősorban a szembenálló felek harckocsijainak mennyisége, minősége és alkalmazási módjuk közötti különbségére vezethető vissza.

Csodatévők

Bár a britek előzetesen mindössze 45 ezer személy kimentését tartották reálisnak, a Dynamo hadművelet keretében – 1940. május 27. és június 4. között – végül több mint 338 ezer szövetséges katonát sikerült átjuttatniuk az észak-franciaországi Dunkerque-ből a Csatorna túlpartjára. Nagy-Britannia ezzel megőrizte szárazföldi erőinek harcképességét, így a későbbiekben sikerrel vehette fel a küzdelmet a tengelyhatalmakkal a második világháború számos színterén.

 Az angliai csata

Az 1940. július 10. és október 31. között vívott angliai csata több okból is rendkívülinek számít, mindenekelőtt azért, mert ez volt a történelem első olyan összecsapása, melyet a szembenálló felek kizárólag a levegőben vívtak meg.

Égi legendák

Az angliai csata sok szempontból a hadtörténelem egyik mérföldkövének számít, például a Brit-szigetek és a La Manche fölötti légtérben csaptak össze először nagy számban a modern, egyfedelű, zárt pilótafülkével, behúzható futóművel felszerelt vadászgépek és bombázók.

Döntéskényszer

Németország és Olaszország nemcsak a csatatereken, hanem a diplomácia területén is aktív volt 1940-ben. döntőbíráskodásuk eredményeként született meg 80 éve, augusztus 30-án a második bécsi döntés, melynek értelmében a trianoni békediktátummal elcsatolt Erdély egy része – benne a Partiummal és Székelyfölddel – visszakerült Magyarországhoz.

Az ítélet napja

A legnagyobb olasz hadikikötő, Taranto ellen a brit haditengerészet légiereje egy rendkívül bátor rajtaütést hajtott végre 1940. november 11-én. Az akció – amely néhány perc alatt harcképtelenné tette a Regia Marina három nagy csatahajóját – új fejezetet nyitott a tengeri hadviselés történetében, tapasztalatait a japán katonai vezetés is felhasználta a Pearl Harbor elleni támadás tervezésekor.

 

HÁTORSZÁG

Közérdekű

Hasábjainkon közöljük a 2020. május 18. és június 19. között elhunyt katonák, közalkalmazottak neveit. Hírt adunk továbbá arról, hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének Isztriai Egyesülete koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett a pulai haditengerészeti temetőben található emlékműnél, melyet az első világháborúban meghalt magyar haditengerészek emlékére 2017-ben emeltek.