Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódnak a honvédelmi fejlesztések

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 6. 12:27

Folytatódnak a honvédelmi fejlesztések – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Benkő Tibor közölte: jövőre 162 milliárd forinttal magasabb lesz a honvédelmi költségvetés, és a 778 milliárd forint 25-30 százalékát fejlesztésekre fordítják.

1596082034

A tárcavezető kiemelte, hogy jövőre már 1,66 százalék lesz a honvédelmi kiadások GDP-hez viszonyított aránya, így egyre közeledünk a NATO által elvárt 2 százalékos mértékhez. A miniszter azt mondta: a jövő évi költségvetés elsősorban a családok támogatásáról, emellett a gazdaság újraindításáról szól, de kiemelten fontos a biztonság is. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot is azért indították el, hogy a biztonságot hosszú távra garantálják.

Benkő Tibor jelezte, hogy a beszerzések is folytatódnak, hamarosan érkeznek például a Leopard típusú kiképző harckocsik. Kitért arra is, hogy a katonák a járványügyi készültségi idején is folytatják feladataikat, járőrőznek, fertőtlenítenek, segítik a humanitárius korridorok biztosítását. A honvédség részt vesz a munkahelyteremtési programban is; háromszor ezer embernek biztosít átmeneti foglalkoztatási formát. Az első 800 ember július elsejétől már munkaviszonyban van, fizetést kap.

Benkő Tibort kérdezték a budapesti honvédkórház parancsnokáról is. A miniszter elmondta: az eddigi parancsnok, Kun Szabó István vezérőrnagy a Köztársasági Elnöki Hivatalba kerül, mivel onnan Szegő László dandártábornok az Egyesült Államokba megy szolgálni. Emiatt most megbízták az orvosigazgatót, dr. Wikonkál Norbertet a feladatok ellátásával, és szeptemberben nevezhetik ki az új kórházparancsnokot.

1596082035