Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 142. oldal

Cikkek
indedx_katonaözvegyek

„Az önöktől kapott támasszal lehetünk sikeresek”

2022. március 7. 17:23

Köszönetét fejezte ki támogatásukért és gondoskodásukért a társukat elvesztő katonaözvegyeknek Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Katonaözvegyek XIX. Országos Találkozóján Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, március 7-én, hétfőn.

segitsegnyujtas_index

Kölcsönös segítségnyújtás és gondoskodás a határvidéken

2022. március 6. 22:14

A keleti országrészbe települt katonai alegységek továbbra is kiveszik a részüket a humanitárius feladatok ellátásából, a Belügyminisztérium erőivel együttműködve. A katonák a menekültek fogadásánál és elhelyezésénél, valamint a róluk történő gondoskodásban is szerepet vállalnak. A térség határvidékén szolgálatot teljesítő katonákat egy hazai italgyártó cég felajánlását közvetítve a Miniszterelnökség munkatársai látták el kávéval és energiaitallal március 6-án, vasárnap.

m_új_index

„Nem gondolta senki, hogy ezt 2022-ben meg fogjuk élni” – Összefogás a bajbajutottakért

2022. március 6. 7:18

Március első napjaiban tovább folytatódott a Magyar Honvédség katonai kötelékeinek átcsoportosítása a keleti régióba. A katonák Magyarország szuverenitásának garantálása mellett a humanitárius feladatok ellátásában is segítik a rendőrség és a Belügyminisztérium munkáját a Magyarországra érkező menekültek fogadásában. Az ukrán-magyar határ mentén széleskörű összefogás segíti a bajbajutottakat.

Kiskunhalas_index

Benkő Tibor: „A hon védelme arról szól, mennyire vagyunk elkötelezettek”

2022. március 6. 0:41

Kiskunhalason nyugállományú katonák, valamint a honvédelem iránt érdeklődő állampolgárok vettek részt azon a fórumon, amelyen Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartott előadást március 5-én, szombaton.

Jánoshalma_index

Benkő Tibor: választ kell adnunk az új kihívásokra

2022. március 5. 23:28

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddig elért sikereiről, további terveiről, valamint az orosz-ukrán háborúról is beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 5-én, Jánoshalmán. A tárcavezető nyugállományú katonáknak, valamint a honvédelem ügye iránt érdeklődő civileknek tartott előadást.

látogatás_index

A katonák szolgálata példamutató, önzetlen és kiemelkedő!

2022. március 5. 22:19

A katonák is folyamatos segítséget nyújtanak azoknak, akik az orosz-ukrán háború miatt hazánkban keresnek menedéket. Humanitárius feladatokban segítik a rendőrség és a Belügyminisztérium munkáját a Magyarországra menekülők fogadásában, elhelyezésében, a róluk való gondoskodásban. A katonai készenlét ugyanakkor garantálja, hogy Magyarország területére fegyveres csoportok ne sodródjanak át. A Magyar Honvédség határszolgálatát március 5-én, szombaton megtekintette Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

bal alsó másolata (1)

Felkészült katonák védik az országot és a magyar emberek biztonságát

2022. március 5. 8:01

Hazánk Ukrajnával határos szakaszán a Magyar Honvédség katonái humanitárius feladatokban segítik a rendőrség és a Belügyminisztérium munkáját a Magyarországra menekülők fogadásában, elhelyezésében, a róluk való gondoskodásban. A katonai készenlét ugyanakkor garantálja, hogy Magyarország területére fegyveres csoportok ne sodródjanak át. Ezzel kapcsolatban egy harckocsiszázad gyakorlatát tekintette meg a magyar-ukrán határon Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 4-én, pénteken.

videók_új_jobb_felső

Járőrözés, hazatérés, kiképzés

2022. március 3. 9:27

Összeállításunkban az elmúlt hét leglátványosabb videóit tekinthetik meg.

Szentendre_YT

Benkő Tibor: „a legfontosabb a béke és a biztonság”

2022. március 3. 8:01

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddigi eredményeiről, a tárca és a Magyar Honvédség előtt álló feladatokról, a biztonsági helyzet alakulásáról, valamint az orosz-ukrán háborúról beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 2-án, a szentendrei MH Altiszti Akadémia színháztermében tartott fórumbeszélgetésen.

MH_index

A Magyar Honvédség a biztonság garanciája

2022. március 2. 17:13

Továbbra is találkozhatunk katonai konvojokkal hazánk közútjain. A Magyar Honvédség katonái humanitárius feladatokban segítik a rendőrség és a Belügyminisztérium munkáját a Magyarországra menekülők fogadásában, elhelyezésében, a róluk való gondoskodásban. A katonai készenlét ugyanakkor garantálja, hogy Magyarország területére fegyveres csoportok ne sodródjanak át.