Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 440. oldal

Cikkek
1595952934

Hej, élet, be gyöngy élet!

2013. április 20. 20:47

Paták szaggatják a Sóskút környéki dombokat, kardok villannak a szikrázó napsütésben, a szél huszárcsákók díszeit lobogtatja – hagyományőrző huszárok tartanak kiképzést a Sóskúti Lovassport Clubban. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagjai nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint feleleveníteni a korabeli módszereket, és megszerezni azokat a képességeket, amelyeknek az egykori huszárok is birtokában voltak.

1596730823

Hogy ne a víz legyen az úr…

2013. április 19. 18:22

Árvíz. A levegőből nézve akár még szép is lehet a látvány – de ha valakinek saját bőrén kell megtapasztalnia a víz elemi erejét, akkor bizony félóránként ellenőrzi aggódva a homokzsákokkal megerősített gátak állapotát. A Magyar Honvédség katonái 2006-ban és 2010-ben is éjjel-nappal a gátakon voltak és egyébként minden évben rendszeresen készülnek a rendkívüli árvízhelyzetre. Az MH Bakony Harckiképző Központban április 19-én tartottak árvízvédelmi gyakorlatot.

1595952684

Krónika – A második magyar hadsereg a Donnál (10. rész)

2013. április 19. 15:51

Minden pénteken Sára Sándor Krónika − A második magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilmjének egy-egy részét adjuk közre. A rendező 1982-ben több mint százórányi felvételből állította össze kivételes művészi értékű filmeposzát a magyar 2. hadsereg tragikus megsemmisüléséről a Don-kanyarban. A tizedik rész címe: Felváltás.

1595952673

Az eredmény után futottak…

2013. április 19. 9:31

A futás a test szinte összes izmát megmozgatja − az MH Mezei Futóbajnokság viszont még a szellemet is felébreszti. Mind a versenyszellemet, mind a csapatszellemet… Április 18-án Veszprémben mérték össze erejüket és kitartásukat a honvédség legjobb futói.

1595952632

Fontos, hogy mindenki egészséges ivóvízhez jusson!

2013. április 16. 21:09

A víz életet ad, mi vizet adunk. Egészséges ivóvizet biztosítani az ország minden lakosának! Ezt a megbízást kaptuk a kormánytól, a Magyar Honvédség képes a feladat végrehajtására – mondta Hende Csaba április 16-án Kiskőrösön.

1595952625

Emlékezni kell!

2013. április 16. 14:31

Emlékeznünk kell azokra, akik közülünk valók voltak, akiket közülünk vittek el, és közülünk gyilkoltak meg. Magyarul beszéltek, magyarul álmodtak és ugyanúgy keresték a boldogság cseppjeit − hangsúlyozta Hende Csaba április 16-án Hódmezővásárhelyen.

1595952621

Harcosok klubja

2013. április 16. 14:20

Misszióink, különösen az afganisztáni misszió során rendkívül fontos tapasztalatokat szereztünk éles helyzetben, nemegyszer harc közben – mondta Hende Csaba Hódmezővásárhelyen április 16-án.

1595952608

Ár- és belvízhelyzet a levegőből

2013. április 15. 15:52

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egyik Mi−8-as szállítóhelikoptere a napokban légtér- és útvonalrepülési feladatot hajtott végre. A személyzet az útvonalrepülés közben a légi navigációt is gyakorolta; azaz a városok, falvak, illetve különböző természetes és mesterséges tájékozódási pontok felismerését és azonosítását, valamint ezek alapján a tájékozódást a térképen.

1595952335

Krónika – A második magyar hadsereg a Donnál (9. rész)

2013. április 12. 15:28

Minden pénteken Sára Sándor Krónika − A második magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilmjének egy-egy részét adjuk közre. A rendező 1982-ben több mint százórányi felvételből állította össze kivételes művészi értékű filmeposzát a magyar 2. hadsereg tragikus megsemmisüléséről a Don-kanyarban. A kilencedik rész címe: Frontszemle.

1595952311

Magyarország érdekeit szolgáljuk mindannyian

2013. április 11. 13:50

Az a feladat, az a szolgálat, amelyet önök teljesítettek, példamutató helytállásról, bátorságról, önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes Tatán április 11-én, csütörtökön.