Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 439. oldal

Cikkek
1595954193

Példa a hazafias nevelésben és a hagyományok ápolásában

2013. május 17. 16:29

„A Magyar Honvédség ma már jóval több, mint katonaság. Elismert és sikeres nemzeti intézmény, amely élen jár a toleranciában, esélyegyenlőségben és nemzetközi együttműködésben” – fogalmazott Vargha Tamás május 17-én, a fővárosi Hősök terén tartott Helyőrségi Tavaszi Szemlén.

1595954186

Húsvét után, pünkösd előtt

2013. május 17. 10:37

A tábori lelkészi szolgálat vezetői beszélgetnek a keresztény pünkösd, illetve a zsidó sávuot jelentőségéről, teológiai tartalmáról, napjainkban is érvényes tanításáról.

1595954149

Az ég katonái (1. rész)

2013. május 15. 11:53

A magyar légierő 75. születésnapját köszöntő interjúsorozatunkat élő legendával kezdjük: Szentiványi János 93 éves nyugállományú ezredes, az első kiválasztott 200 fiatallal együtt, pontosan 75 évvel ezelőtt kezdte meg vadászpilóta-kiképzését. Harmincöt repült géptípus, több szerencsés baleset, valamint Budapest 1944. április 13-ai bombázáskor, a Lightningek pusztító géppuskatalálatai utáni kényszerleszállás bizonyítja, hogy igazán talpraesett őrangyal vigyázott rá…

1595954113

Túra, kétkeréken

2013. május 13. 12:21

A kerékpározás sajátos életforma, kialakult kultúrával, szokásokkal. Napjainkban teljesen természetes, mindennapos közlekedési eszköz, az ehhez szükséges infrastruktúrával, kerékpárutakkal, biciklitárolókkal. Régen a haderő rendszeresített haditechnikai eszközként használta a biciklit és mostanság kezdi ismét újra felfedezni…

1595953873

Ágyúlövésre indult a sereg

2013. május 11. 15:10

Közel háromszáz kerékpárossal rajtolt el a Tekerj a sereggel! elnevezésű, kétnapos, Balaton-körüli biciklis túra mezőnye Keszthelyről, május 11-én. A túrát teljesítő Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a kissé hűvös időjárásban különösen igaz a mondás: a katona nem fázik, csak érzékeli a hideget.

1595953856

Krónika – A második magyar hadsereg a Donnál (13. rész)

2013. május 10. 16:11

Minden pénteken Sára Sándor Krónika − A második magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilmjének egy-egy részét adjuk közre. A rendező 1982-ben több mint százórányi felvételből állította össze kivételes művészi értékű filmeposzát a magyar 2. hadsereg tragikus megsemmisüléséről a Don-kanyarban. A tizenharmadik rész címe: Télifront.

1596730932

Kis magyar hadtörténet

2013. május 10. 13:32

Ezer év magyar hadtörténetét foglalja össze a Zrínyi Kiadó új kötete, a Kis magyar hadtörténet. A jeles történészek közreműködésével megírt fejezetek a honfoglalástól a legújabb korig tárják elénk a magyar történelem katonai eseményeinek legfontosabb állomásait és összefüggéseit, az ország európai beilleszkedését, illetve párhuzamba állítják a magyar hadügy és az európai hadügy fő vonatkozásait.

1595953845

Fegyverropogás és konvojt ért támadás

2013. május 10. 10:11

A Magyar Honvédség legnagyobb és legintenzívebb kiképzési rendezvénye zajlik a napokban az MH Bakony Harckiképző Központ területén, több mint 1600 katona részvételével és 340 technikai eszköz bevetésével.  A NATO-nak felajánlott MH Zászlóalj Harccsoport készül a nemzetközi CREVAL-ellenőrzésre, de ezzel párhuzamosan zajlik a Rejtett Portya 2013 elnevezésű gyakorlat, illetve a Harcos gyalogos tanfolyam második üteme is.

1595953537

Krónika – A második magyar hadsereg a Donnál (12. rész)

2013. május 3. 16:00

Minden pénteken Sára Sándor Krónika − A második magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilmjének egy-egy részét adjuk közre. A rendező 1982-ben több mint százórányi felvételből állította össze kivételes művészi értékű filmeposzát a magyar 2. hadsereg tragikus megsemmisüléséről a Don-kanyarban. A tizenkettedik rész címe: Harcelőörs.

1595953514

Útjára indult a repülőnapi roadshow

2013. május 1. 19:04

„Kecskemét két napig a repülés szerelmeseinek fővárosa lesz. Bízom benne, hogy az a több százezer látogató, aki végignézi a programokat, életre szóló élménnyel gazdagodik” – indította útjára az idei nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót népszerűsítő roadshow-t a „hírös város” majálisán Hende Csaba honvédelmi miniszter.