Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. november 4. 14:55

A rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartottak megemlékezést november 4-e, a nemzeti gyásznap alkalmából vasárnap. A rendezvényen – mások mellett – részt vett dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettese.

1599195376
Trócsányi László igazságügyi miniszter a megemlékezésen hangsúlyozta: november 4. nemzeti gyásznap, és egyben a hálaadás napja is. 1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell, hálával kell gondolni rájuk, akik a szabadságunkat megalapozták.

Kiemelte: 1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én. A forradalmat és szabadságharcot árulás és olyan megtorlás követte, amelynek kegyetlensége és jogtalansága messze felülmúlt Haynauét. A félelem és reménytelenség nagyobb volt, mint 1945-ben.

1599195376

Trócsányi László elmondta: 1956. október 23-án a „rémálom" maga a valóság lett, bujkálni és menekülni kellett. Egy egész nemzedék tűnt el, köztük rengeteg kiváló tehetséges ember. 1956. november 4. után a diktatúra sötét hónapjai, évei következtek „vérbíróságokkal, kirakatperekkel", a megtorlások és durva zsarnokságok időszaka volt ez. A sztálinizmust felváltotta a kádárizmus, s 1956-ot csak az ellenforradalom szóval társítva lehetett kimondani.

A miniszter szólt arról, hogy 1956-ban sok mindent zászlajukra tűztek a felkelők. Ezek közül az egyik az volt, hogy ki akarták vívni az emberek szabadságát és a nemzet függetlenségét. Ez a kettő hozta magával a többit, a demokrácia és a jogállamiság kiépítését.

1599195376

Fotó: Rácz Tünde