Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gyermek isteni ajándék

Szöveg: Gyergyói Zsolt |  2016. szeptember 9. 13:08

Nagy kihívás előtt áll a pedagógustársadalom, hiszen nemcsak tudást kell átadniuk a jövő nemzedékének, de nevelni is kell őket – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője szeptember 9-én a kerületben tartott Tanévkezdő Pedagógiai Konferencián.

Évek óta hagyomány, hogy szakmai konferenciával indul a tanév Budapest XI. kerületében. A pénteki eseményen − amit Újbuda Önkormányzata, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ budapesti XI. tankerülete és a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. szervezett −, mások mellett jelen volt a kerület országgyűlési képviselője, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és a kerület polgármestere, dr. Hoffmann Tamás.

1596019520

A pedagógusok feladata az oktatás mellett az, hogy olyan életmódra neveljék a fiatal korosztályt, aminek köszönhetően minőségi életet élhetnek – mondta nyitóbeszédében dr. Simicskó István. Hozzátette: a gyermek isteni ajándék, akit fel kell vértezni kelő tudásbeli és lelki fegyvertárral, ami megvédi őt a folyamatosan változó körülmények között rá leselkedő veszélyekkel szemben. Ma különösen sok új hatás ér minket. Már a kibertérben is háború zajlik. Az interneten keresztül nemcsak hasznos tudás, de ellenségeskedés és gyűlölet is áramlik, amire fel kell készíteni a jövő generációját.

Dr. Simicskó István beszélt arról is, hogy milyen veszélyeket rejt a globalizáció és a civilizációk összekeverése. Gyermekeinknek ebben a nehéz időszakban is egészséges identitástudatra van szükségük, aminek része a kultúra és a vallás is.

1596019520

Dr. Hoffmann Tamás polgármester a kerületben most zajló fejlesztésekről beszélt. Az oktató-nevelő munka körülményei is folyamatosan javulnak, sportudvarok, iskolaépületek újultak meg, de folyik a technikai fejlesztés is az oktatási intézményekben. Ezenkívül kiemelte, hogy sok szakmai program is segíti a tanárok fejlődését, munkáját.

Az esemény további részében szakmai felszólalók, többek között dr. Madarász Hedvig, az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságának köznevelés-irányítási főosztályvezetője és dr. Rozmis Ildikó, Budapest Főváros Kormányhivatala Oktatási Osztályának főosztályvezető-helyettese tartott előadást.

1596019520

Fotó: Rácz Tünde