Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A harcászattal ismerkedtek Újdörögdön

Szöveg: Snoj Péter |  2016. július 11. 16:18

Befejeződött a várpalotai honvédelmi tábor. A pályaválasztást segítő egyhetes programot egy igazán emlékezetes finálé zárta: az MH Bakony Harckiképző Központ katonái az újdörögdi romvárosba kalauzolták el a fiatalokat, ahol az épületharcászattal ismerkedhettek meg július 9-én, szombaton. 

1596016557

A középiskolás diákok az elmúlt egy hét során megismerkedhettek a katonaság alapjaival, kezdve az alaki gyakorlatoktól a körletrendezésen át a csapatban történő együttműködésig. A szigorú parancsok és a rend megkövetelése ellenére a fiatalok vígan és példaértékűen teljesítettek minden feladatot, kiképzőik elismerése pedig még motiváltabbá tetté őket. „A hétköznapokban nagy problémánk, hogy a civil lakosság nem értesül a honvédelemről, illetve arról, mik a katonák napi feladatai, hogyan zajlik az életük" – fogalmazott Schuha Ádám százados, a várpalotai honvédelmi tábor vezetője. „Ezért az volt a tervünk, hogy megszólítjuk a 14-18 éves korosztályt egy pályaorientációs tábor keretében. Főképpen az élményszerzés volt a célunk, de mindenképpen bele kellett csempésznünk olyan katonai mozzanatokat is a táborba, amiknek köszönhetően beleláthattak a gyerekek a mi életünkbe is."

1596016557

A tábor teljes sikert hozott, a résztvevők életre szóló élményt kaptak a Magyar Honvédségtől. Zsohár Balázs már nyolcéves korában eltervezte, hogy katona lesz, és azóta is tartja magát ehhez, az elmúlt hét pedig még jobban megerősítette szándékában. „Számomra rengeteg tapasztalatot adott ez a tábor. Megszabott keretek között éltünk, a szabályok betartására és környezettudatos magatartásra neveltek bennünket, ezenkívül pedig megtanultunk csapatban dolgozni" – foglalta össze élményeit Balázs. Nagy Dominika szintén a katonai életpályát választotta jövőjéül, jelenleg is katonai alapismereteket tanul. „Erről a táborról először az iskolában hallottam, és mivel érdekel a honvédelem, azonnal kaptam a lehetőségen. Elmondhatatlanul felemelő itt lenni, mert ilyennel élményekkel nem mindenki találkozhat."

A tábor utolsó programjaként a fiatalok bevehették magukat az újdörögdi kiképzőbázis romvárosába, ahol a katonák felügyelete mellett belekóstolhattak az épületharcászat fortélyaiba is. A szakemberek extra motivációról is gondoskodtak: az egymással is harcba szálló ifiszakaszok előbb túszt szabadítottak, majd pedig a két tűz között rekedt édességutánpótlás biztosítását és nyom nélküli elpusztítását kapták feladatul.

1596016558


Fotó: a szerző felvételei