Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza minden előtt

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. március 15. 15:09

Ha nem tiszteljük hőseink helytállását, nem értjük meg, hogy a jelenben mi miért történik, ha pedig a jelent nem értjük, miként is tudhatnánk, milyen jövőt szeretnénk? Őseink bebizonyították, hogy a szabadság az egyetlen járható út a magyar emberek számára – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Komáromban, március 15-én.

1599200113
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik ikonikus városában tartott megemlékezésen a honvédelmi tárca vezetője kiemelte: tizenegy kopjafa hirdeti itt a nemzet, és a magyar katonák hősies helytállását. „Azt a helytállást, amelyik 1848-49-ben példaértékű volt, hiszen a forradalom és szabadságharc beírta magát a világ történelmébe. Csak hazánk élte meg, hogy a forradalom vívmányait szabadságharc kövesse, mert az emberekben megvolt ehhez az akarat, és az összefogás" – mondta Benkő Tibor.

A honvédelmi miniszter kiemelte: elődeink és őseink vérzivataros időszakokban küzdöttek a nemzet szabadságáért. „1848-ban a függetlenség mellett az önálló honvédsereg létrejötte is lényeges kérdés volt: azé a honvédseregé, mely az ország boldogulását hivatott szolgálni. Ennek alapján építjük most is a Magyar Honvédséget" – hangsúlyozta Benkő Tibor. Kiemelte: nem csak az lehet hős, aki életét adja a hazáért. Klapka György hősiessége például abban nyilvánult meg, hogy megvédte katonáit.

1599200113
„1848 üzenete ott van, és ott kell, hogy legyen szívünkben: a haza minden előtt. Aki érti és tiszteli a múlt történelmét, tud azonosulni ezzel a négy szóval. El kell gondolkodni, miért áldozták vérüket elődeink, és ezt napjainkban sem lehet figyelmen kívül hagyni. Örülök, hogy hazánk polgárai úgy érzik, hogy biztonságban vannak, de ezért a biztonságért nagyon sokat kell tennünk. Őrizzük meg önállóságunkat, és legyünk büszkék múltunkra" – zárta beszédét a honvédelmi tárca vezetője.

Az ünnepség záróakkordjaként a megemlékezők – köztük Benkő Tibor – koszorúkkal fejezték ki tiszteletüket az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emléke előtt.

1599200113
A szerző felvételei