Kicsi, de odacsap – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Az amerikai hadsereg jelenleg is zajló, a piaci szereplők között (a várható több száz darabos megrendelés miatt) nagy izgalmat kiváltó „Mozgékony, védett tűzerő" (Mobile Protected Firepower – MPF) nevet kapott programjának eredete egészen a második világháborúig nyúlik vissza. Ekkor jelentek meg a német hadsereg soraiban a rohamlövegek – a legendás Sturmgeschütz III-as család. A Panzerkampfwagen III-as közepes harckocsi alvázából átalakított, torony nélküli, a jármű első részébe beépített 75 milliméteres, rövid (24-es kaliberhosszú) StuK–37 ágyúval felszerelt lánctalpasok elsődleges feladatát a lövészkatonák támogatásában határozták meg. Célpontjaik az ellenséges megerősített állások, bunkerek, géppuskafészkek, aknavető- vagy ágyúütegek voltak.

A visszatérő

Ez a kategória az Egyesült Államok hadseregében sosem létezett: a közepes és a nehéz harckocsiknak kellett a „mindenes" szerepet betölteni, s a Vietnamban finoman szólva is eredménytelennek bizonyult M551 Sheridan 1996-os kivonása óta minden, az előzőekben említett feladat az M1 Abrams-ekre hárul. Most azonban a jelek szerint a hadsereg (illetve a remények szerint a tengerészgyalogság is) ismét a gyalogsági harcjárműveknél nagyobb, de a nehéz harckocsiknál kisebb tűzerejű, közepesen páncélozott lánctalpasok (könnyű harckocsik) hadrendbe állításán gondolkodik.

Nem véletlen a lánctalpas járószerkezet hangsúlyozása: a gumikerekes, 8×8-as, M1128 Mobile Gun System nevet kapott harcjármű nem bizonyult jó megoldásnak. Pedig kipróbált dolgokat házasítottak össze: a kanadai LAV III-as járművet a 105 milliméteres, M68A2, huzagolt csövű, automata töltőberendezéssel ellátott ágyúval. Igaz, ezt még a hidegháború (akkor véglegesnek gondolt) lezárása után fejlesztették ki, amikor sokan azt hitték: örökre leáldozott a nehézpáncélos-hadosztályoknak, a 60 tonna feletti harckocsiknak.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 18-án megjelenő számában!