Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hősökre emlékeztek

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. május 26. 14:41

A mai napon arra a számtalan ismeretlen és ismert hősre emlékezünk, akik fontosnak tartották a haza iránti elkötelezettséget, hűséget, bátorságot és fontosabbnak tartották a magyar nép szabadságát és függetlenségét a saját életüknél is – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából tartott megemlékezésen, Balassagyarmaton május 26-án, vasárnap. A rendezvényen részt vett Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is.

1599203415
A Civitas Fortissima téren megtartott ünnepségen Benkő Tibor honvédelmi miniszter emlékeztetett arra: ha végig tekintünk hazánk történelmén, pontosan láthatjuk, hogy elődeink a honfoglalástól kezdve számtalan csatában vettek részt. „Kevesen tudják, hogy 163 olyan csata, ütközet, forradalom és szabadságharc fordult elő a magyar történelemben, amelyben őseink és hőseink példát mutattak. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a vesztes csatákra emlékezünk, pedig ebből a 163-ból a többség nyertes csata volt"  – mondta a tárcavezető, hozzátéve: a Honvédelmi Minisztérium által elindított honvédelmi nevelés azt a célt szolgálja, hogy ezeket az eseményeket a fiatalok is megismerjék és megértsék azt, hogy elődeink miért tartották fontosabbnak a haza szeretetét, mint saját életüket.  

1599203416
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: őseink példáját követve napjainkban is bármikor készen kell állnunk, hogy megvédjük hazánkat, szeretteinket és értékeinket, miközben elismeréssel kell adóznunk a hősök emléke előtt, akik ezért a hazáért küzdöttek. „Ha ezt az üzenetet meg tudjuk őrizni az utókor számára, akkor elmondhatjuk azt, hogy mind az országunk, mind az országunk érdekei, értékei jó kézben vannak. Magyarország és a magyarság jövője akkor lesz biztosított." Benkő Tibor emlékeztetett arra is, hogy szimbolikusan egybeesik a hősök emlékünnepe és a gyereknap, jelezvén a jövő generáció emlékeztetésének fontosságát.

1599203416
A honvédelmi miniszter beszédét követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a Civitas Fortissima téren található emlékműnél, majd a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának díszütege ágyúlövéssel fejezte ki tiszteletét a hősök emléke előtt.

1599203416
Fotó: Rácz Tünde