Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai infrastruktúra fejlesztését támogatná az Egyesült Államok Magyarországon

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. március 1. 6:32

Az Egyesült Államok kimondottan védelmi céllal támogatná néhány honvédségi infrastruktúra fejlesztését – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter február 28-án, csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

1599199306
A bizottság előtt elhangzott, az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti védelmi együttműködés megújításának egyik eleme – amely az eddigi megállapodásban nem szerepelt -, hogy az USA infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre magyarországi honvédségi objektumokban: Tatán, Várpalotán, Kecskeméten és Pápán. A tárcavezető hangsúlyozta, a megállapodás-tervezet alapján minden amerikai beruházás magyar tulajdonba kerül, illetve ott is marad.

A két ország katonai együttműködését szabályozó úgynevezett Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement) megújításáról szóló első tervezet 2017 novemberében készült. Ugyanakkor az érvényben lévő megállapodás is szigorú állami kontrollhoz köti a külföldi csapatmozgásokat Magyarország területén: azt kormánydöntés, vagy országgyűlési határozat rendezte eddig is. „Ehhez képest nincs változás, de az új megállapodás tervezetéről szóló tárgyalások eredménye, hogy a várható beruházások magyar tulajdonba kerülnek" – mutatott rá Benkő Tibor.

1599199307
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a bizottság előtt elmondta, az amerikai féllel folytatott tárgyalások során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen. Ezért már a szövegjavaslat preambulumában is több ponton utalnak magyar jogszabályokra. Emellett az ország NATO-s és európai uniós kötelezettségeivel is összhangban van a megállapodás-tervezet.

A tárcavezető ismertette, az Egyesült Államok hasonló megállapodást kötött az elmúlt időszakban a három balti országgal, Lengyelországgal, Romániával és Bulgáriával, és három tárgyalás zajlik jelenleg is Magyarországgal, Szlovákiával és Norvégiával. A miniszter elmondta azt is, a tárgyalódelegációk által lezárt szöveg egyelőre csak javaslat, ha a kormány aláírja, a parlament ratifikációjára van szükség a hatályba lépéshez. A mostani ülésen a bizottság véleményét kérték az ügyben.

1599199307
Fotó: Rácz Tünde