Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sport felkészít az élet küzdelmeire

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. február 16. 13:46

A sport erőt ad és felkészít az élet küzdelmeire – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 16-án, pénteken a Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) megalakulásának 70. évfordulója alkalmából tartott sportrendezvényen a fővárosban.

1599181956
A miniszter a Futás a békéért elnevezésű rendezvényen a Margitszigeti Atlétikai Centrumban elmondta, a testedzés – legyen az például futás, dzsúdó, vívás – kiteljesíti az életet, s aki sportol, az „rossz ember nem lehet", hiszen megtanulja a sportszerűséget. A tárcavezető méltatta a magyar sportolókat, megjegyezve, nemcsak alapfokon beszélik a sport nyelvét, hanem „anyanyelvi szinten". Dr. Simicskó István kérdésünkre elmondta azt is, hogy mintegy 300-an vettek részt a futáson, ami azt jelzi: sokan magukévá tették a CISM alapüzenetét, vagyis, hogy a különböző nemzetek a sportpályákon mérjék össze erejüket, s ne a harctéren. Kiemelte, hogy nemcsak a CISM, de a Magyar Honvédség is egy fontos évfordulót ünnepel, ugyanis éppen idén lesz 170 éves a testület.

Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka beszédében elmondta: a Magyar Honvédség olyan katonasportolókat tudott adni a nemzetnek, akik helytálltak a harcmezőn több háborúban, és a különböző versenyeken is. Kiemelte az öttusázókat, a lovassportolókat, a sportlövőket és a vívókat, megjegyezve, hogy olyan eredményeket értek el, amelyekre büszke lehet az ország.

1599181956
A beszédek és a bemelegítés után – enyhe hóesésben – kezdődött az ünnepi futás, amely 5,7 kilométeres távját a tárcavezető is teljesítette. A futók között ott voltak a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjai, a budapesti és a város környékén lévő szervezetek katonasportolói, illetve a honvédségi sportegyesületek tagjai.

Az 1948. február 18-án öt ország – Belgium, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Hollandia – által alapított CISM küldetése a béke, a nemzetközi összefogás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a sportbarátság erősítése; jelmondata: Barátság a sporton keresztül. A Magyar Honvédség 1991. májusa óta tagja a CISM-nek, amelynek jelenleg 136 tagja van. A CISM-tagországok katonái, katonai szervezeteknél dolgozó közalkalmazottjai, honvédelmi sportegyesületeinek tagjai 2006 óta közös futással ünneplik a sporttanács létrehozásának évfordulóját. A Magyar Honvédség – együttműködve a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségével és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel – 2016-ban csatlakozott a CISM futónaphoz.

1599181957
Fotó: Dévényi Veronika