Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A történelem összeköt bennünket

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. augusztus 30. 16:50

A történelemre szükségünk van, hogy belőle is megtudjuk és megtanulhassuk: összetartozunk – mondta Hende Csaba augusztus 30-án, csütörtökön Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

1595940675
A Horthy István repülőfőhadnagy, egykori kormányzóhelyettes halálának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián – amelyet a Honvédelmi Minisztérium és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendezett – Hende Csaba kiemelte: a történelemre szükségünk van, hogy megismerjük az előttünk járók életét: a kérdéseket, amiket nekik tett fel az élet, és a válaszokat, amiket ők találtak a kérdésekre.

„A mi kötelességünk, hogy megismerjük a múltat, megismerjük a benne élt sorsokat és elbeszéljük az utánunk jövőknek. A történelemre szükségünk van, hogy belőle is megtanulhassuk: összetartozunk" – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba rámutatott: a pártpolitika időről időre megpróbálja kézhez venni a történelmet s kifacsarni belőle a napi taktikai hasznot. A totális diktatúrák maguk akarták megmondani a világról, hogy milyen. „Az eltelt húsz év történetírása jelentős eredményeket ért el az ismeretlen és félreismert múlt feltárásában, de még mindig számtalan fehér folt akad" – fogalmazott a honvédelmi miniszter. „Érdemes körüljárni a kérdést: mit vesztettünk e pilóta halálával, ki is volt Horthy István kormányzóhelyettes, és mi minden veszett el azon az augusztusi reggelen?" – tette hozzá Hende Csaba.

1595940675
A rendezvényen felszólalt ifjabb Horthy István is, aki édesapjáról beszélve elmondta: 1942-ben kisgyerekként veszítette el, de úgy érezte, mindig vele volt, és céltudatossága, fegyelmezettsége, bajtársiassága, szorgalma, hazafisága révén mindannyiunk példaképe lehet. Ifjabb Horthy István felolvasta édesanyjának, Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilonának az emlékkonferenciához intézett levelét.

Az előadások sorában prof. dr. Szakály Sándor, a Károli Gáspár Egyetem (had)történész tanára a korszakot, benne hazánk 1918–42-es katonapolitikai helyzetét vázolta fel.

Dr. Szabó Miklós a szovjet hadszíntéren 1942-ben végrehajtott légi műveletekről tartott előadást, kitérve a Horthy István repülőfőhadnagy által vezetett Héja típusú vadászgép 1942. augusztus 20-án Ilovszkoje és Alekszejevka között bekövetkezett légi tragédiájára.

Miklós Péter a szegedi pilótaképzésről tartott előadása után Olasz Lajos és Szabados Katalin Horthy István-személyiségelemzésével zárult az emlékkonferencia.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

További képekért kattintson galériánkra!