Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alakulatokat látogattak meg a katonadiplomaták

Szöveg: Antal Ferenc és Konkoly Dávid |  2015. november 30. 13:28

Háromnapos alakulatlátogatáson vettek részt a Budapestre akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék november végén. Programjuk között szerepelt a „Balaton 2015” elnevezésű nemzetközi gyakorlat megtekintése, valamint az MH Ludovika Zászlóalj és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, illetve az MH Összhaderőnemi Parancsnokság meglátogatása.

Hódmezővásárhely ad otthon a „Balaton 2015" elnevezésű nemzetközi gyakorlatnak. Az ide települt cseh, szlovák és magyar alakulatok részt vesznek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére való felkészülést szolgáló közös kiképzésen.

1596004843

Az attasétestület tagjai megtekintettek egy logisztikai foglalkozást, egy tömegkezelési gyakorlatot, valamint a tábori konyhát és megismerték a határvédelmi eljárásokat.

1596004843

A második napon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és az MH Ludovika Zászlóaljat bemutató prezentációk után a katonadiplomaták megtekintették az egyetem mindkét kampuszát, betekintést nyerhettek egy híradó-tanórába és egy közelharc-foglalkozásba.

1596004844

A program utolsó állomása a székesfehérvári MH Összhaderőnemi Parancsnokság volt. A szervezetet bemutató prezentációk után a helyőrség többi alakulata tartott statikus bemutatót a vendégeknek.

Fotó: Konkoly Dávid