Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvették oklevelüket a honvéd tisztjelöltek

Szöveg: Révész Béla |  2018. augusztus 18. 15:09

Legyenek büszkék az egyenruhájukra, legyenek büszkék rendfokozatukra! Szolgálatuk alatt tegyenek meg mindent, hogy megőrizzék ezek becsületét – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára augusztus 18-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2018-ban végzett honvéd tisztjelöltek oklevélátadó ünnepségén.

1599191857
Negyvenkét, idén végzett honvéd tisztjelölt vette át oklevelét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szent László kápolnájában szombaton. A végzős hallgatókat Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára köszöntötte. Mint mondta, a tisztjelöltek nagy feladatot vállaltak, amikor évekkel ezelőtt a katonai pályára készülve bevonultak a Ludovika Zászlóalj állományába. „Sok kihívást és megpróbáltatást rejtett magában, ám önök – minden tanulmányi kötelezettségüknek eleget téve – eljutottak oda, hogy ma átvehették okleveleiket és első tiszti rendfokozatukat" – mondta Szabó István.

1599191859
A tárca államtitkára hangsúlyozta, hogy a tisztjelöltek meglehetősen mozgalmas időszakban kerülnek első beosztásukba, hiszen az utóbbi esztendők biztonsági kihívásaira reagálva indult el a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amely biztosítja majd azt, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadereje legyen. „Ebben a munkában önökre nagy szerep vár. Friss szemmel, a legmodernebb tudással kezdik meg pályafutásukat, s az az elvárás önöktől, hogy megfelelő odafigyeléssel kapcsolódjanak be a munkába, és segítsék ennek a programnak a sikeres végrehajtását" – mondta Szabó István, rámutatva, hogy a pár nap múlva esküt tevő tisztjelölteket a fogadalom egész életükben kötelezni fogja. „Ez az eskü egy életre szól. Legyenek büszkék az egyenruhájukra, legyenek büszkék viselt rendfokozatukra. Szolgálatuk alatt tegyenek meg mindent, hogy megőrizzék ezek becsületét" – zárta beszédét a honvédelmi ügyekért felelős államtitkár.

1599191859
Prof. dr. Patyi András köszöntőjében kiemelte: Szent István király ünnepe alkalmából nem feledhetjük, hogy a jelen magyar honvéd tisztjelöltjeinek köszöntése az államalapító uralkodó művének eredménye. „Azt, hogy van országunk, s van Magyar Honvédségünk, amely ennek az országnak az alkotmányos rendjét védelmezi, Szent István király művének lehet tekinteni. Legyenek hűséges és erős védelmezői Magyarország alkotmányának, az alkotmányos rendnek, valamint minden fejlődés alapfeltételének, a békének" – mondta dr. Patyi András.

1599191860
A rendezvényen átadták a hallgatói és tanári elismeréseket, többek között a kiváló tanulmányokért kitüntető címeket, a hallgatói önkormányzat díjait, valamint a Ludovika-gyűrűket, amelyeket Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke nyújtott át a kitüntetetteknek. Az ünnepségen vehették át az érintett honvéd tisztjelöltek a hadnagyi vállszalagokat és a tiszti szablyákat is.

A végzős honvéd tisztjelöltek nevében Kopschitz Kristóf tisztjelölt mondott válaszbeszédet, melyben köszönetet mondott az egyetemnek, kiképzőknek, tanároknak, a családtagoknak, akik a négy év alatt segítették tanulmányaik elvégzését. A záróbeszédben dr. Pohl Árpád dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja köszönt el hallgatóitól.

A friss diplomásokat ünnepélyes keretek között a Kossuth téren avatják fel augusztus 20-án.

1599191860
Fotó: Tóth László