Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

BTR-ek országúton

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. május 14. 12:09

Javában készülnek a Magyar Honvédség alakulatai a honvédelem napjára, amelynek alkalmából május 18-19-én látványos bemutatók várják az érdeklődőket Budaörsön. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájának kapuján BTR-80-as, páncélozott csapatszállító harcjárművek gördültek ki május 14-én.

1599202720
A hétvégi színes programban a lövészdandár 3. lövészzászlóalja – dinamikus bemutató keretén belül – klasszikus járőrtevékenységet hajt majd végre. Tóth István ezredes, a dandár parancsnokhelyettese elmondta: a bemutatóra kijelölt ötvenfős állomány már a múlt héten megkezdte a felkészülést. „A főerők oszlopa előtt kell felderítenünk a menetvonalat, kiemelt figyelemmel az utak járhatóságára, az esetleges szennyezett terepszakaszokra, szükség esetén pedig fel kell számolnunk az ellenséges erőket" – ismertette dióhéjban a harcjárművek tevékenységét az ezredes.

1599202720
A nyolc BTR Hódmezővásárhelyről, katonai rendészek vezette konvojban, a biztonságos és szabályszerű közlekedést szem előtt tartva hajtott végre közúti átcsoportosítást Budaörsre.

Az érdeklődők május 17-18-19-én egyaránt meggyőződhetnek arról, hogy vajon a felderítő úton éri-e bármilyen szimulált támadás a hódmezővásárhelyi lövészszakaszt…

1599202720
Fotó: Rácz Tünde