Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célkeresztben: elindult a második évad!

Szöveg: Szűcs László |  2014. szeptember 30. 17:07

Szeptember utolsó vasárnapján, nem sokkal 12 óra után, az M1-es csatornán láthatták az érdeklődők a Célkeresztben című katonai magazinműsor második évadának első adását. Ezúttal a katonai szállító repülőgépek – egészen pontosan az An−26-osok és a C−17-esek – világába kalauzolták a nézőket a műsor készítői.

Egy rövid nyári szünetet követően szeptember 28-án adta adásba a Magyar Televízió a Célkeresztben magazinműsor második évadának első adását. „Az első nyolc műsorhoz képest a mostani 26 perc alatt több újdonsággal is találkozhattak a nézők" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Bokodi-Oláh Gergely. A magazin felelős szerkesztője és rendezője elárulta: az egyik legfontosabb változás, hogy megújult a főcím, sőt a főcímzene sem a régi. Legalábbis annyiban nem, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar zenészei – Hollerung Gábor zeneigazgató vezényletével – játszották fel, „így most már úgy hangzik, mint egy igazi filmzene"…

1595979914

A külsőségek mellett tartalmában is megújult a műsor. „Amíg korábban adásonként három riportot láthattak a nézők, mostantól már csak egy téma köré épül az adás. Több a helyszíni stand-up, kevesebb az utólagos narráció" − mondta Bokodi-Oláh Gergely, hozzátéve, hogy a korábbinál több feliratot használnak, a felugró ablakokban fontos háttér-információkat olvashatnak a nézők. Sőt a korábbinál jóval mozgalmasabb lett a képi világ is, amitől fiatalosabb, lendületesebb a műsor.

Ugyancsak újdonság, hogy Zakar Ádám műsorvezető mellett minden adásban ott lesz egy katona, aki az adott téma hozzáértőjeként többször is megszólal majd.

A Célkeresztben facebook-oldalán pedig nemcsak az éppen aktuális adásról szerezhetnek információt az érdeklődők, hanem láthatnak néhány kulisszatitkot – rövid videókat és képgalériákat – a forgatásokról is.

1595979915

A televíziós bemutatót követően – szeptember 30-án, kedden – Budapesten, a Stefánia Palotában nézhették meg a Honvédelmi Minisztériumból és a Magyar Honvédségtől meghívott vendégek – az alkotókkal együtt – az An26-os és a C−17-es szállító repülőgépekről szóló adást. A rendezvényen dr. Bozsonyi Károly, a műsort gyártó HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette az első évad nézettségi adatait, kiemelve: egyre többen kíváncsiak a katonai magazinműsorra.

A Célkeresztben következő adása október 26-án, vasárnap lesz, ugyancsak az M1-en.
A vetítés végén a résztvevők egy, a teljes első évadot tartalmazó DVD-t kaptak ajándékba. E kétlemezes DVD egyébként megrendelhető a HM Zrínyi Nonprofit Kft. webshopjában is.

1595979915

Fotó: Dévényi Veronika és Galovtsik Gábor