Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Csak egy hazánk van”

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. április 4. 20:11

Az 1849-es tavaszi hadjárat sikerei a nemzetközi világban ma is példaként szolgálnak – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a tápióbicskei csata 169. évfordulója alkalmából tartott hagyományőrző rendezvényen, április 4-én, szerdán, a Pest megyei településen.

1599184645
„A Magyar Honvédség 170 évvel ezelőtt nem akármilyen harcban, hanem szabadságharcban született" – jelentette ki ünnepi beszédében dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, aki a Tápió hídján állva méltatta a szabadságharcban részt vevő katonák eredményeit. „Mi volt ennek az újdonsült, néhány hónap alatt létrehozott honvédseregnek és sikereinek titka? Nem más, mint az őszinte, tiszta, szívből jövő hazaszeretet: hazánk szabadságát visszanyerni, hazánk függetlenségét megszerezni! Az ebből jövő emberfeletti bátorság kellett ahhoz, hogy ezekben az ütközetekben a magyar honvédek kiálljanak és sok esetben győzedelmeskedjenek" – mondta a tárcavezető.

Dr. Simicskó István úgy fogalmazott: erőt kell merítenünk akkori hőseink helytállásából, kiállásából, hiszen a hazánkról volt szó akkor is, és arról van szó most is. „Nekünk csak egy hazánk van, nincs másik. Ez a mi szülőföldünk, amelyet akkor is meg kellett védeni és most is meg kell tudnunk védeni. A hazaszeretet nemcsak egy érzés, hanem tevékeny törődés is. Gondoskodást jelent a szeretteinkről, szűkebb és tágabb értelemben is: gondoskodást és törődést gyermekeinkről, nemzetünkről" – tette hozzá a miniszter.

1599184645
Amikor magyarságunkról beszélünk, és korunk veszélyeit látva meg akarjuk óvni hazánkat minden bajtól, keresztényi hitünk mellett is ki kell állnunk – mondta dr. Simicskó István. A miniszter hozzátette: a magyarság és a szomszédos népek az európai, keresztény civilizáció részesei, és ezt az értékrendet meg kell védenünk minden veszélytől. „Azt kívánom mindannyiuknak, hogy őrizzük meg hazánkat Magyarországnak, hogy majd gyermekeinknek átadhassuk a magyarság fáklyáját, a szabadság lángját, hogy ők is továbbadhassák azt generációról generációra" – mondta Simicskó István.

Az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat a fiatal magyar honvédsereg egyik legsikeresebb offenzívája volt, ahol a magyarok elszántsága végül meghátrálásra késztette a császári csapatokat. A csata helyszínének közelében álló honvédemlékműnél Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője is beszédet mondott, majd az ünnepi műsort követően a résztvevők megkoszorúzták a csata helyszínének közelében álló honvédemlékművet.

A hagyományőrzők csapatszemléjét követően újra összecsapott az osztrák és magyar sereg. A csatát – amely természetesen idén is magyar győzelemmel zárult – dr. Csikány Tamás hadtörténész közvetítette a nagyszámú érdeklődőnek.

1599184645
Fotó: Dévényi Veronika