Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Csak még egyszer előre!”

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. október 14. 9:54

„Az ezred névadójának jelmondata szellemében építünk olyan Magyar Honvédséget, amelyre méltán büszkék lehetnek hazánk polgárai – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred alakulóünnepségén, október 13-án, Székesfehérváron.

1599194631
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a biztonsági környezet az utóbbi időben jelentősen megváltozott. „A Balkánon azért uralkodik béke, mert afelett katonáink őrködnek. Élénken élnek emlékezetünkben a tömeges illegális migráció okozta problémák, és mindannyian szembesülhettünk azzal, hogy közvetlen környezetünkben terrorcselekmények történtek. Pusztán ezek a tények is indokolják egy olyan haderő kiépítését, amelyre méltán lehet büszke a nemzet, és amely képes megvédeni állampolgárait" – húzta alá a honvédelmi tárca vezetője.

1599194631
Az önkéntes tartalékosokhoz szólva dr. Benkő Tibor elmondta: hatalmas tett, ha valaki a munkája, az iskolai tanulmányai, a mindennapi elfoglaltságai mellett önként vállalja a haza védelmét. Hozzátette: nincs ennél szebb elkötelezettség. „Emeljék magasra a csapatzászlót, és mutassanak példát állampolgárainknak, hogy minél többen sorakozzanak fel önkéntesen a honvédelem ügye érdekében a lobogó mögé" – zárta beszédét a honvédelmi miniszter.

Válaszbeszédében Huszár Ferenc alezredes, megbízott parancsnok úgy fogalmazott: a csapatzászló által megtestesített értékek mögé büszkén sorakozik fel az ezred, amelynek tagjai maguk is értékeket szeretnének teremteni.

1599194631
A jeles alkalomból dr. Áder János köztársasági elnök csapatzászlót adományozott az ezrednek, amelyet Huszár Ferenc alezredes vett át Szegő László dandártábornok főhadsegédtől, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Főosztályának vezetőjétől. A frissiben adományozott zászlóra Szegő László dandártábornok a köztársasági elnök nevében a zászlószalagot is felkötötte. Ugyancsak zászlószalagot kötött fel Nedeczky Ildikó, az ezred névadójának leszármazottja, aki örömmel vállalta a zászlóanyai szerepet. A csapatzászlót Oláh Emil alezredes, protestáns tábori lelkész és Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkész áldották meg. A Városház téren felsorakozott ezred ezt követően ünnepélyesen letette a katonai esküt, amelynek szövegét Győri Árpád tartalékos őrvezető, a haderő 8000. önkéntes tartalékosa mondta elő.

1599194631
Fotó: a szerző felvételei