Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős Magyar Honvédségre van szüksége az országnak

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. október 19. 14:27

A biztonság megőrzéséhez erős Magyar Honvédségre van szüksége az országnak – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 19-én, pénteken a fővárosban tartott központi ünnepségen.

1599194922
A miniszter az október 23-a alkalmából megrendezett ünnepségen felidézte: 1956-ban az emberek úgy döntöttek, szembeszállnak az elnyomó diktatúrával függetlenül attól, hogy semmilyen segítséget nem kaptak. A magyar nép mindig szabadságszerető volt. Arra törekedett, hogy függetlenségben éljen, s ezért bármilyen áldozatot hajlandó volt meghozni. Az ellenállás végül 1989-ben hozott eredményt, amikor sikerült megalkotni az önálló magyar nemzetet. „Mégiscsak függetlenné váltunk, s mutathatjuk 1956 hőseinek, hogy nem volt hiábavaló az a küzdelem, amiért ők az életüket áldozták".

1599194923
Akkor szabadságra, önállóságra vágyott a magyar ember, most pedig a biztonság az elsődleges kérdés, vagyis annak a veszélynek az elkerülése, amely fenyegeti Európát és annak népeit. Az a biztonság kell most magyar embereknek, amelyben bátran tudják vállalni múltjukat, keresztény hitüket – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy őseink nemcsak a szabadságért, de elveikért és hitükért is küzdöttek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a Magyar Honvédség erős legyen, s felkészült, elhivatott tagokkal rendelkezzen. „Ennek érdekében tegyünk meg mindent, mert nemcsak a szabadság a fontos, hanem a biztonság is, és nem engedhetjük meg, hogy ebbe bárki, bárhonnan, bármilyen eszközzel beleszóljon. A mi országunk, a mi hazánk, a mi népünk biztonsága a mi kötelességünk és felelősségünk, erre tettünk esküt katonaként, s ezt fogadtuk meg" – emelte ki dr. Benkő Tibor.

1599194923
A miniszter elismerését fejezte ki az áldozatos munkáért, amit a Magyar Honvédség és a honvédelem ügyét támogató szervezetek, intézmények nyújtottak az elmúlt években. A katonákhoz fordulva azt kérte, legyenek elhivatottak, s tartsák szem előtt, amit ma elvégeznek, azt a ma élő emberekért és a jövő nemzedékéért teszik. Segítsenek továbbá megteremteni, hogy az erős Magyra Honvédség, amire szüksége van az országnak olyan katonákból és civil emberekből álljon, akik önzetlenül mindent megtesznek a haza érdekében.

A beszéd után ismertették a miniszter határozatait előléptetésekről, kinevezésekről és elismerésekről. Elhangzott például, hogy dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesévé nevezik ki.

1599194923
Fotó: Szabó Lajos zászlós