Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősödtek a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi képességei

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. november 25. 14:10

Az elmúlt időszakban példa nélküli mértékben nőttek a haderő katasztrófavédelmi helyzetekben bevethető képességei. A Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése című kiemelt projekt záró rendezvényét november 25-én tartották Budapesten, az MH Anyagellátó Raktárbázis laktanyájában.

1596072333

A Magyar Honvédség kiemelt feladatának számít, hogy speciális eszközeivel közreműködjön a természeti és egyéb katasztrófahelyzetekben. Összesen tizennyolc katonai alakulatnál szolgál olyan beavatkozó csoport, amelyet érint a kapacitásbővülés, illetve valamilyen, a projektből biztosított fejlesztés. További hét katonai szervezetnél újonnan jöttek létre beavatkozó csoportok, illetve valósult meg valamilyen fejlesztés. Valamennyi csoport bevethető az ország bármely pontján előállt katasztrófahelyzet kezelése során, így a projekt hozadéka Magyarország teljes területén jelentkezik.

„Hosszú út áll mögöttünk, az elmúlt időszak rendkívül intenzív és feladatgazdag volt számunkra. Örömmel tölt el, hogy a raktárbázis részese lehetett ennek a projektnek, azzal a feladattal, hogy a Magyar Honvédséghez érkező eszközöket, készleteket a kiadásig tárolhattuk, illetve az üzemeltetés ránk vonatkozó feltételrendszerét biztosíthatjuk" – fogalmazott Kolonics Attila ezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoka a KEHOP-1.6.0-15-2016-00003 azonosítószámú projekt zárórendezvényén. A programon – mások mellett – dr. Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Miniszterelnöki Kormányiroda képviseletében dr. Kádár Pál dandártábornok, a projekt volt projektmenedzsere, valamint Kurtán Krisztina, a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság vezető szakreferense is részt vett.

1596072333

Kolonics ezredes hangsúlyozta: a Magyar Honvédségen kívül a társszervezetekre is jelentős szerep hárul, hárult a természeti katasztrófák és a nem várt események felszámolásában, amelyre a honvédség országszerte több megalakított munkacsoporttal jelenleg is felkészült.  A parancsnok beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik kitartó és elkötelezett munkájukkal sikerre vitték a több évig tartó, összetett és kihívásokban gazdag projektet.

A zárórendezvényen Déri Tamás alezredes, projektmenedzser ismertette a beszerzések és fejlesztések részleteit. Előadásából megtudtuk: a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi eszközparkjának fejlesztése több mint kétmilliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg. A projekt során felújították az árvízi védekezésben használt, de a lakosság mentésére is bevethető kétéltű szállítóeszközöket, ugyanígy növekedtek a tábori ellátó képességek is az élelmezés, a vízellátás és az üzemanyag-ellátás területén. Az árvízi védekezés során használt egyéni védőfelszerelések mellett nagy teljesítményű szivattyúk, tábori térvilágító eszközök, gumicsónakok és csónakmotorok is a rendelkezésre állnak, ezenkívül sor került az üzemanyag-technikai eszközök felújítására és átépítésére is. Továbbá informatikai és irodatechnikai fejlesztések, egységes digitális rádiótávközlők, illetve terepen alkalmazható, hordozható vegyi azonosító képességet biztosító eszköz beszerzései valósultak meg.

1596072334

 A fejlesztéseknek köszönhetően jelentős mértékben növekedett a honvédség katasztrófavédelmi beavatkozási erőinek kapacitása, képességei, így a Magyar Honvédség még hatékonyabban és még magasabb színvonalon nyújthat segítséget a természeti katasztrófák elleni védekezésben, valamint a károk felszámolásában.

1596072334