Főhajtás a katonahősök emléke előtt Hatvanban

Száz, a Nagy Háború felújított emlékművébe rejtett töredékes sírkereszt idézi fel a hatvani temetőben a város polgárai közül az I. világháborúban életüket vesztett honvédek és a Vöröskereszt helyi kórházában elhunyt katonák hősiességét, hazaszeretetét.

Az emlékmű átadásakor Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta: „Az emlékezés kövei, az előttünk lévő alkotás az elhunytak emlékén át az életnek üzennek. Üzenik: ha felejtünk, és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk. Vétkezett a kor, amely az enyészetnek adta át az itt korábban felállított emlékművet. Ahol azonban az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, követ kőhöz tesznek, ott az élet győz a felejtés felett. Jelképezze ezt az összefogást ez az emlékmű, mely távlatokat köt össze: régmúltat jelennel, s az örökkévalóságban egyesíti a nemzeti létünk fennmaradásába vetett hitünket."

Dr. Kádár Pál, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára a katonahősök előtt tisztelegve emlékeztetett: a Vöröskereszt már a háború első évében, 1914-ben több ideiglenes kórházat hozott létre a városban, ahol nem csupán az Osztrák-Magyar Monarchia és a velük szövetséges Német Császárság, valamint Törökország katonáit látták el, hanem többek között orosz és olasz hadifoglyokat is. „A kórházban és a katonai vonatokon szállított elhunytak méltó helyen való eltemetése érdekében Hatvan városa itt, az óhatvani köztemetőben biztosított helyet, ahol immár a katonák békében nyugodhattak – magyar honvédek és más nemzetek tagjai – egymás mellett. Egy olyan helyen, ahol már nem ropogtak a fegyverek. 1917-ben, mikor még javában dúlt a háború, törvényt hoztak annak biztosítására, hogy minden település, erejének megfelelő módon, emlékművön örökítse meg hősi halottai nevét. Hatvan városa eleget tett eme büszke kötelességnek, de ezen felül is szükségét érezte, hogy ne csupán saját halottait sirassa, hanem a városban elhunyt minden katona emlékét ápolja. Az önök városának akkori lakói gondozták ezeket a sírhelyeket, de minden év május utolsó vasárnapján, hősök napján rendszeresen látogatták is azokat. Ezért a tettükért az utókor hálája illeti őket. Noha a sírhelyek egy részét már az 1930-as években felszámolták – Olaszország és Törökország elesett fiaikat kihantolták, hogy hazájuk földjén pihenhessenek –, de a sírkert összetartó ereje ekkor még megmaradt. A kegyelet koszorúit az itt pihenő katonák azonban nem élvezhették örökké. A sírokat felszámolták, az elesettek kőkeresztjeit halomba hordták, hogy a háború mementójaként szolgáljanak. Hosszú ideig ez a halom emlékeztetett minden gyászolót az első világháború Hatvanban eltemetetett halottaira. Mert nem csak egy város, egy egész ország gyászolta elesett fiait. Ezért is volt nélkülözhetetlen, hogy ez az emlékmű megújuljon, és méltó helyet kapjon nem csupán mint egy műemlék a hatvani temetőben, hanem része lehessen nemzetünk közös tudatának, emlékezetének is" – mondta a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Az 1848/49-es szabadságharc honvédeinek példájával párhuzamot vonva, az emlékezés, a hősök iránti tisztelet jelentőségét, nemzetet összetartó erejét hangsúlyozta ünnepi beszédében a térség országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt is. Kiemelte: „Nincs olyan magyar család, amelyben az apák, a nagyapák közül valaki ne esett volna el a szabadságért életét áldozva."

Takács Tamás ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség lelkésze és Mészáros László alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség tábori lelkésze megemlékező imáit követően a résztvevők megkoszorúzták a felújított emlékművet.