Hogyan foglaljunk vissza egy várost?

A sajtópontról látni a szemközti háztetőn a maszkos, állig felfegyverzett őrszemet, aki aránylag nyugodtan sétálgat ide-oda. Ezt egészen addig teheti, míg a rádióforgalmazás nem tudatja velünk – és minden érintettel – a harci mozzanat kezdetét. Ekkor alacsonyan áthúzva megjelenik a házak felett két Gripen vadászgép, működésbe lépnek a fedélzeti fegyverek – és ha most valóságos harcról beszélnénk, akkor az őr már a túlvilágon sétálgatna tovább.

De nincs idő filozofálni: a másik irányból helikopterek jelennek meg, és megfelelő fedezet mellett leszállva az egyik deszantteréből máris katonák bukkannak fel. Újra áthúznak a Gripenek – ezúttal másik irányból csapnak le, aztán működésbe lépnek az aknavetők, és hamarosan a kézifegyverek is.

Mint megtudjuk, az épületharcászatnál a védők jelentős stratégiai előnyben vannak. Olyannyira – magyarázza nekünk dr. Lippai Péter ezredes, a szolnoki zászlóalj parancsnoka −, hogy a támadó félnek legalább hat-hétszeres élőerőben számolandó túlerővel kell rendelkeznie a biztos sikerhez. Ugyancsak nagyon fontos, hogy a művelet során bevetett repülőeszközök és egyéb nagyobb tűzerejű fegyverek egymással összehangoltan, más-más irányokból támadjanak – ezzel is megzavarva a védőket. Az időzítés szintén igen fontos tényező: meglepetésszerűen kell támadni.

Valahol berobban egy ajtó – a katonák módszeres szakszerűséggel egyenként kezdik meg az épületek visszafoglalását. Kézifegyverek tüze keveredik a helikopterek rotorhangjaival. Egyszerre és vihargyorsasággal annyi minden történik, hogy szinte csak kapkodjuk a fejünket. A baráti erők kis csoportokban rohannak egyik épülettől a másikig – útközben pedig csak arra van idejük, hogy a valószínűleg harcképtelenné tett ellenséges katonák mellett heverő fegyvereket odébb rúgják, biztos, ami biztos alapon…

Amíg a légimozgékony alkalmi harci kötelék svájci órák pontosságával teszi feladatát, addig Lippai Péter ezredes elmondja, hogy korunkban − amikor egy-egy válsághelyzet szinte az egyik pillanatról a másikra kirobbanhat − a gyors reagálás és a légimozgékonyság kiemelten fontos.

„Az elmúlt huszonöt évben a határainktól nem olyan messze is kialakultak hasonló helyzetek. Zászlóaljunkat 1993-ban éppen ilyen feladatok ellátására hozták létre. Az épületharcászat önmagában is nagyon bonyolult és összetett tevékenység, hát még a légierővel közösen végrehajtva. Nagyon fontos, hogy a mozgást és a tüzet szorosan összehangoljuk, és pontosan megjelöljük, hogy a saját erőink hol tartózkodnak, elkerülve így a baráti tűz okozta veszteségeket. Egyébként ilyen mértékben még sosem működtünk együtt a légierővel, és első gyakorlásnak ez mindenképpen jó" – mondja a parancsnok.

Egyre több és több zöld jelzés tűnik fel a különböző házakon, így például a „rendőrség épületén" és a „kórházon" is. Az ilyen házak már tiszták, azokból nem kell ellenséges tűzre számítani. Amikor pedig egyre  szaggatottabbá válik a fegyverropogás, és azt hinnénk, hogy a műveletnek vége, újabb helikopter száll le egészen közel a házakhoz. Ez már nem katonákat hoz – hanem visz: egészségügyi kiürítést hajt végre, és biztonságos helyre szállítja a sebesülteket.

Közben Nagy Lénárd Ferenc közkatona, géppuskairányzó elmondja nekünk, hogy a gyakorlat során az ő feladata az volt, hogy tűztámogató csoport tagjaként biztosítsa géppuskával a rohamozó csoportok biztos előrehaladását.

„Folyamatos rádiókapcsolatban vagyunk a parancsnoksággal, és parancsra nyitjuk meg a tüzet. Nekünk is gyorsan kell helyet változtatni, ami ilyen felszerelésben kellő fizikai felkészültséget igényel. Nagyon sokat lehet tanulni egy ilyen gyakorlatból" – véli a géppuskás.

Az ilyen épületharc komoly lőszerveszteséggel is jár. Márpedig a következő harci cselekményhez is szükség lesz lőszerre. Másodszor pedig fogytán lehet az élelem, az üzemanyag… Egyszóval: utánpótlás kell! Az ejtőernyővel felszerelt csomagokat An−26-os hozza a dobózóna fölé, és miután a ládák földet értek, már csak össze kell szedni őket. Aztán – ha már ilyen jól begyakorolták − irány a következő megszállt város…

Fotó: Dévényi Veronika