Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húszéves a Katolikus Tábori Püspökség

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. december 11. 18:08

A húszéves Katolikus Tábori Püspökséget bemutató könyvet jelentetett meg a Zrínyi Kiadó Inter arma caritas, vagyis Fegyverek között a szeretet címmel. A kötet december 11-i, csütörtöki bemutatóján − Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban − beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és Bíró László, katolikus tábori püspök.

Hende Csaba azt mondta: csak pozitív dolgok fűződnek a tábori püspökség szolgálatához, és minden résztvevő büszke lehet a teljesítményére. A szolgálat tagjai egyébként a honvédség különböző misszióiban – a Balkánon, Afganisztánban és Cipruson is – áldozatos munkát végeznek, és a katonák is elfogadják őket.

1595984412

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetünk és megértük ezt a húsz évet" – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy a katonáknak elengedhetetlen az a szolgálat, amit a lelkészektől kapnak, a fizikai mellett ugyanis a lelki állóképesség is nagyon fontos, és ennek a megerősítése nagymértékben köszönhető a tábori lelkészeknek.

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát a kötetet méltatva felidézte, hogy a rendszerváltás környékén a fő dilemma az volt: szükség van-e egyáltalán a tábori püspökségre. „Azt gondolom, hogy ahol emberek vannak, az egyháznak ott a helye és ott kell teljesíteni a küldetését" − mondta. A könyv – a főapát szavai szerint – nagyon sokrétűen közelíti meg a lelkészi szolgálatot, illetve „elegáns" formában, képekkel illusztrálva tárja elénk a szervezet működését és történetét. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy nagy szükség van ma az olyan történeti áttekintésre, amit a kötet nyújt, hiszen ebből realizálódik a tábori püspökség 20 éves történelme.

1595984412

Bíró László tábori püspök a rendezvényen hangsúlyozta: a katonalelkész a „hűség embere", aki gyakran utoljára távozik a harcmezőről, miután megadta a végtisztességet a elhunytaknak. A katonalelkészi szolgálat nem politikai döntésből fakad, hanem az ember lényegéből. „Az etikai törvények nem állnak meg a transzcendencia nélkül" – mondta. A szervezetről szólva elmondta, hogy csak lassan, de a helyére kerül a tábori lelkészi szolgálat, és azzá válik, aminek a 21. században lennie kell.

A Zrínyi Kiadó által 3000 példányban kiadott kötet elkészítésében közreműködött Fodor Endre, a Honvédelmi Minisztérium korábbi kabinetfőnök-helyettese, Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, Marosi Antal újságíró, valamint Bódi Zsófia és Juhász Violetta. A bemutatón jelen volt mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

1595984412

Fotó: Galovtsik Gábor