Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszonhetedszer játszották újra a tápióbicskei csatát

Szöveg: Snoj Péter |  2015. április 5. 7:08

Az 1848−49-es szabadságharc hőseire emlékeztek április 4-én, szombaton a Pest megyei Tápióbicske határában. A huszonhetedik alkalommal megrendezett Tavaszi emlékhadjárat részeként idén is újrajátszották a 166 évvel ezelőtt lezajlott csatát.

1595990743

A Nagykáta és Tápióbicske között elterülő egykori harctéren éppúgy folytak az előkészületek, mint huszonhét éve minden április 4-én. A dicsőséges tavaszi hadjáratot felelevenítő programsorozat egyik legfontosabb állomásán már délelőttől kezdve gyakorlatok követették egymást, hogy este, a csatabemutató során minden az előre megtervezett – és történelmileg hű – koreográfia szerint történjen.

Míg a háttérben tüzérkonyhák versenyeztek egymással a kitüntető első helyezésért, addig a harctéren is zajlottak az események. Elsőként magyar és osztrák egyenruhába öltözött gyerekseregek vonultak fel, hogy ők is megvívják egymással a csatát − persze csak jelképesen, alufóliából gyúrt golyókkal…

1595990744

Aztán még a „nagyok" által újrajátszott csata előtt a közeli honvédemlékműnél gyűltek össze az emlékhadjárat résztvevői, hogy koszorúzással tisztelegjenek azon magyar hősök előtt, akik életüket áldozták a szabadságért.

A hagyományőrzők a százhatvanhat évvel ezelőtt történteket idén a fahíd előtt elterülő csatatéren idézték fel. Kicsik és nagyok izgalommal figyelték, hogy miként győzik le a magyarok az osztrákokat − ugyanúgy, mint 1849. április 4-én.

1595990744

Fotók: a szerző felvételei