Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jól ismert hangok a stúdióban

Szöveg: Snoj Péter |  2015. február 17. 9:26

A Katonai Filmstúdió gondozásában készülő filmekben gyakran szólalnak meg ismerős hangok. Olyan karakteres egyéniségek orgánumáról van szó, amelyekkel számos hazai és hollywoodi alkotásban „találkozhatunk”.

1595988014

Ahogy a korábbi években, idén is készülnek napi tudósításaink mellett olyan dokumentum- és riportfilmek, amelyek értékét igazán különleges művészek hangjai emelik. Ezért is látogatott be nemrég a Zrínyi Katonai Filmstúdió hangstúdiójába Csernák János színművész, aki számos, a két világháború között írt háborús verset olvasott fel a Mikor megyek Galícia felé… című filmünkhöz.
A 2014 végén megtartott limanovai huszár-emlékportya történetét bemutató alkotás annak a nyolc lovasnak a történetét kíséri végig, akik Várpalotáról elindulva 670 kilométert tettek meg a lengyel Limanováig, hogy e teljesítménnyel tisztelegjenek a száz éve hősi halált halt magyar huszárok emléke előtt.

1595988014

Rádióhallgató olvasóink már bizonyára ismerik a hangstúdiónkban készülő és a Kossuth Rádió adásában hallható Hősök naptára című rádiós kalendáriumot. Még ismerősebb lehet a történelemidéző sorokat felolvasó Mécs Károly hangja. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az egyenként másfél perces blokkok alkalmával betekintést ad a száz évvel ezelőtt harcoló katonák mindennapjaiba és harcaiba.

Fotó: Tóth László