Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai repülőgépek búcsúztatták a Red Bull Air Race budapesti futamát

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. június 25. 10:30

A Magyar Honvédség idén is kulcsszerephez jutott a Red Bull Air Race műrepülő világbajnokság versenysorozatának budapesti állomásán, június 23-24-én.

1599189618
Szinte már hagyomány, hogy az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, illetve a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái részt vesznek a sportrendezvény műszaki biztosításában. A műszaki katonák az újpesti hadikikötőből pár nappal korábban nyolc komppal úsztak le a Dunán a Parlament elé, hogy felállítsák a Red Bull Air Race pályát, amelyet a világ legjobb pilótáinak kellett teljesíteniük a hétvégén.

1599189618

A sportesemény biztosítása mellett a kétnapos programot a Magyar Honvédség repülőeszközei is színesítették: áthúzott a Duna felett a 40-es és a 33-as oldalszámú JAS-39 Gripen vadászgép, a 605-ös Airbus A319-es, a 704-es Mi-17N és két Zlin Z-242L kiképző-és futárrepülőgép.

1599189618

Záróakkordként pedig a NATO Strategic Airlift Capability Pápán állomásozó egyik Boeing C-17 Globemaster III gépe húzott át kétszer is a Duna felett.

1599189619

Fotó: Dévényi Veronika