Eltökéltségből jeles

– Eszembe sem jutott, hogy más pályát válasszak. Tizenhat évesen már szinte minden szabadidőmet Dunakeszin, a Malév Aero Club repterén töltöttem. Góbéval kezdtem, aztán a KA8 következett, majd átültem a Pirat botkormánya mögé. Nagyjából egy év alatt megszereztem vitorlázógépre a szakszolgálati engedélyt. Abban viszont a nagypapámnak volt óriási szerepe, hogy a jövőmet a honvédség kötelékében képzeljem el. Ő ugyanis hivatásos katonatisztként szolgált a légierőnél, Tu–2-t, Li–2-t és Po–2-t repült. Alezredesként vonult nyugállományba. Sokat mesélt azokról az évekről, ezek a beszélgetések voltak rám akkora hatással, hogy elhatároztam: pilótaképzésre a NATO Flying Training in Canada (NFTC) program keretében fogok jelentkezni – emlékezett vissza az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő-századának huszonöt éves másodpilótája.

Érettségi után Lea a Corvinus Egyetem hallgatójaként készült a katonai pályára. Úgy gondolta ugyanis, ha mégsem sikerülne megvalósítania a tervét, egyetemi végzettséggel a civil életben könnyen elhelyezkedhet majd.

– Két hónapig úgy is tűnt, hogy környezetgazdálkodási agrármérnök diplomám lesz, de hamar ráébredtem, hogy ez mégsem az én világom. Otthagytam a Corvinust, és jelentkeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakára. Viszont kénytelen voltam kihagyni egy évet, amit pultosként dolgoztam végig egy kávézóban. A pluszpontok reményében pedig felsőfokú nyelvvizsgát tettem angolból. Az NFTC-programra, végzősként, 2015-ben jelentkeztem. Vadászpilóta szerettem volna lenni, amire meg is volt minden esélyem. A háromnapos kecskeméti alkalmassági vizsgálaton ugyanis 1/A egészségügyi minősítést kaptam. Júliusban átvettem a diplomát, szeptemberben pedig bevonultam Szentendrére. Bevallom, egy kicsit tartottam ettől a három hónapos katonai alapkiképzéstől, de nem volt annyira vészes. Csak azok a fránya menetgyakorlatok ne lettek volna – jegyezte meg Zolnai Lea.

– San Antonióban részt vettem egy két hónapos nyelvi továbbképzésen, a gyakorlati oktatásunk pedig Columbusban volt. Huszonöt órában a Cessna-172-t repültük, majd következett százhatvan óra a turbólégcsavaros T–6-ossal. A felkészítésnek úgy a vége felé járhattunk, amikor az elöljáró közölte: mivel még nem fejeztem be a vadászpilóta-képzést, ezért nem Gripent, hanem a légierőben hadrendbe álló Airbus A319-est fogom repülni. Nem ez volt ugyan a tervem, de elfogadtam a döntést. Tudomásul vettem, hogy hazaérkezésem után a csapatszállító flottánál van rám szükség. Az álmomat azonban tovább dédelgetem: nagyon szeretnék majd Gripent repülni – mondta az ifjú tiszt.

Zolnai hadnagy úgy érzi, megtalálta a helyét az alegység közösségében, munkatársai egyenrangú kollégaként tekintenek rá. Ezt Popelyák Péter alezredes, a szállítórepülő-század parancsnoka is megerősítette, bár az ifjú hölgy beilleszkedésére vonatkozó kérdést nem nagyon értette.

– A századunknál repülőgép-vezetők szolgálnak, akikkel szemben azonos elvárásokat támasztunk. Teljességgel értelmezhetetlennek tartom a pilótanő megkülönböztetést. Nálunk a szakmai felkészültség, a pontos és megbízható munkavégzés az alapvető követelmény. Szállítógépeink repülését egyáltalán nem befolyásolja, hogy férfi vagy nő a pilóta. Egyébként sem Zolnai hadnagy az első női hajózónk, Pintér Tímea százados ugyanis hosszú évek óta dolgozik az An–26-osokon navigátorként. Új kollégánk munkába állása tehát egyáltalán nem okozott meglepetést számunkra. Amennyiben pedig szakmailag továbbra is magas szinten teljesít, akkor belátható időn belül átülhet majd az Airbus kapitányi székébe – hangsúlyozta a századparancsnok.

Zolnai Lea hadnagy jól érzi magát Kecskeméten, de egyelőre még csak ismerkedik a várossal. Szabadidejében nagyokat sétál kutyájával, Hannibállal, amikor pedig szolgálati elfoglaltsága megengedi, hazautazik szüleihez és barátaihoz Budapestre.

Fotó: Dévényi Veronika, a szerző és archív