Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a MikulásGyárban

Szöveg: Takács Vivien |  2017. december 11. 14:31

Évről évre egyre több katona csatlakozik az egyik legnépszerűbb segélyakcióhoz, a MikulásGyárhoz. Idén több mint 150 egyenruhás is segít szebbé tenni a rászoruló családok karácsonyát.

Budapesten, az Ötvenhatosok terén felállított óriási sátorban idén is tartós élelmiszereket, jó minőségű ruhákat, cipőket, könyveket és játékokat gyűjtenek. A MikulásGyárba évről évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek. 2008 óta a Magyar Honvédség katonái is részt vesznek a segélyakcióban.

Idén − december 11−17. között − a Vöröskereszt együttműködésével a Magyar Honvédség 14 alakulatának több mint 150 katonája veszi át, válogatja és gyűjti dobozokba az adományokat. A dobozokat a Magyar Vöröskereszt a megyei központjaiba juttatja el. Az adományokat itt osztják szét.

1596720660

December 11-én, hétfőn az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) parancsnokhelyettese is kilátogatott a rendezvényre. Guba István alezredes a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: azok a katonák, akik segíteni jönnek a MikulásGyárba, saját alakulataiknál gyűjtéseket szerveztek, így ezeket az adományokat is elhozzák. Az MH CKELMK munkatársai ezen a napon hét doboz ajándékot szállítottak be.

„Együttérzünk azokkal a gyerekekkel, akik nem tudják ugyanazt megkapni, amit mi a saját gyermekeink számára biztosítani tudunk, ezért is jelentkeznek kollégáink erre a feladatra" – hangsúlyozta az alezredes. Hozzátette: a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Honvédség évek óta jó kapcsolatot ápol.

1596720661

A MikulásGyár − az adománygyűjtés mellett − betekintést nyújt abba a munkába, amit a Magyar Vöröskereszt (amely szervezet a segélyakciót szervező MikulásGyár Alapítvány egyik legfőbb közreműködője, stratégiai partnere) munkatársai egész évben végeznek.
Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta: az Ötvenhatosok terén mindennap reggel 9-től este 21 óráig van adományfogadás, a Lurdy Ház szintén gyűjtőpont, ott 10-től 19 óráig lehet adományokat leadni, egészen december 22-ig. Ha pedig valaki postán szeretne feladni csomagot, akkor a dobozon tüntesse fel, hogy „MikulásGyár", így a posta azt térítésmentesen juttatja el a Vöröskeresztnek.

A MikulásGyár munkatársainak a tavalyi évben 115 ezer kilogramm adományt sikerült összegyűjteniük. Az idei segélyakcióban eddig már több mint 40 ezer kilogramm adomány gyűlt össze, amiből körülbelül 10 ezer kilogramm csak a tartós élelmiszer.

1596720661

Fotó: Füzes Judith