Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiskunhalas díszpolgára lett a honvédelmi miniszter

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. május 3. 17:47

Kiskunhalas Díszpolgára címet vehetett át Benkő Tibor honvédelmi miniszter május 3-án, pénteken. Az erkölcsi elismerést a Város Napja ünnepségsorozat részeként Fülöp Róbert polgármester adta át a tárcavezetőnek, a Thorma János Múzeumban.

1599201965
A testületi díszülésen Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester ünnepi gondolatait követően levetítették a Kiskunhalas város fejlődését bemutató kisfilmet, majd Farkas Dániel alpolgármester ismertette Benkő Tibor szakmai életútját. Elhangzott: a honvédelmi miniszter ezer szállal kötődik a városhoz, ahol 16 éven keresztül szolgált. 1979-ben kiválóan végzett fiatal főhadnagyként itt kezdődött katonai pályafutása a 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred laktanyájában, majd 2000-ben ezredparancsnokként hagyta el a várost, amelyet sosem felejtett el.

„Benkő Tibor csendes, szorgalmas és nyugodt természetének köszönhetően értékes emberi kapcsolatokat ápol. Rangjától függetlenül mindig és közvetlen volt munkatársaival. Számára a teljes állomány és az egyén is fontos volt. A betöltött munkatársi pozíciók mögött az emberi sorsok is érdekelték. Kiskunhalasi kollégáit máig nagy öröm tölti el a közös megemlékezések alkalmával. Büszkék vagyunk arra, hogy közel két évtizedes halasi tartózkodásának miniszter úr is kiemelt jelentőséget tulajdonít" – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzátéve: vannak életre szóló találkozások, amelyek mindkét fél számára örökre szóló impulzusokat hordoznak. Benkő Tibor és Kiskunhalas találkozása pedig egy ilyen nagy pillanat volt.

1599201966

Ezt követően Fülöp Robert polgármester átadta Benkő Tibor honvédelmi miniszter részére a Kiskunhalas Díszpolgára feliratú, díszes tokban elhelyezett oklevelet, a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűt, valamint Bródi Mária grafikus csipketervező alkotását, egy díszdobozban elhelyezett csipkét, amely szintén a város tiszteletét és elismerését fejezte ki díszpolgára iránt.

„Tizenhat évet töltöttem el Kiskunhalason, szép emlékekkel, mondhatom azt is, hogy szép eredményekkel, hiszen mindvégig olyan munkatársak vettek körül, akiknek a munkája révén lehetett érvényesülni. Köszönet a kiskunhalasiaknak, a vezetésnek, a volt munkatársaknak és a családomnak is, hiszen ahhoz, hogy sikeresek és eredményesek legyünk az életben, szükséges a családi háttér is" – fogalmazott kérdésünkre Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hozzátéve: Kiskunhalason jelenleg is sok fiatal él, aki szeretné megtalálni számítását a Magyar Honvédség kötelékében. „A Magyar Honvédség nagy lehetőséget kínál a fiataloknak. Ez a szakma sok lemondással és megpróbáltatással jár, de egy csodálatos hivatás" – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

1599201966

Fotó: Dévényi Veronika